Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Bolla Bendegúz, Szabó Bence és Mocsi Attila is az első csapattal kezdte el a felkészülést, míg Szabó Bálint, a Vidi saját nevelésű játékosa immár a klub legfiatalabb profi kontraktussal rendelkező labdarúgója.

Alig kezdődött el a 2017/2018-as szezon, klubunk máris több meghatározó fiatal tehetséget igazolt le.
A 2001-es születésű Szabó Bálint a Vidi saját nevelésű labdarúgója. Posztját tekintve támadó középpályás, és a Kuttor Attila irányította Vidi U17-es bajnokcsapatának alapembere, emellett pedig a magyar U16-os válogatott tagja. Az előző szezonban őt választották meg az Év Vidi Utánpótlás Játékosának. Mostantól pedig ő a Vidi legfiatalabb profi szerződéssel rendelkező játékosa.
A felvidéki születésű Mocsi Attila az ETO U17-es csapatától érkezett a Vidihez, részt vett többek közt a májusban Horvátországban zajló U17-es Eb-n, valamint a Vidi ausztriai edzőtáborában is, ahol kezdőként játszott a Skenderbeu és a Inter Zapresic elleni felkészülési mérkőzésen.
Bolla Bendegúz 1999-ben született és az MTK-tól érkezett. Bolla a székesfehérvári Főnix Gold FC-ben nevelkedett, innen került a fővárosi kék-fehérekhez. A magyar U18-as válogatott egyik alapembere. A májusi Panda Kupán - melyen a szintén vidis Bévárdi Zsombor is részt vett - ő lett a gólkirály, miután a házigazda kínai válogatott kapuját kétszer is bevette, egyszer pedig Iránnak lőtt gólt.
Posztját tekintve jobb oldalon támadóként is bevethető, de egy igazi modernkori jobb oldali védő. Bolla a Szlovákia-Kupán a Fehéroroszok elleni csoportmérkőzésen gólt szerzett április végén. A nyári felkészülési időszakot a Vidi első csapatával kezdte el, az Inter Zapresic elleni találkozón csereként kapott lehetőséget.
Az U19-es válogatott Szabó Bence Vidi-nevelésként került 2012-ben a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára. Az előző szezonban négy NB II-es bajnokin lépett pályára a PFLA színeiben
a fiatal középpályás, emellett az UEFA Youth League küzdelmein is szerepelt. A tavasszal Csehországban rendezett U19-es elitkörben a magyar válogatott egyik alapembere volt és a Skócia elleni győztes meccsen gólt is szerzett. Bolla Bendegúzhoz és Mocsi Attilához hasonlóan ő is a Vidi első csapatával kezdte el a nyári felkészülési időszakot, a Ruzomberok és az Inter Zapresic ellen is pályára léphetett.
"A Vidi kapcsán elsősorban a szurkolókat és a labdarúgást szerető közvéleményt is az első csapat eredményessége foglalkoztatja, ez teljesen normális így. Ezzel együtt nekünk nem szabad elfelejtenünk az
utánpótlás folyamatos fejlesztését sem. Amellett, hogy egészen a kicsiktől építkezünk, olyan fiatalokat is keresünk, akik életkoruk és tudásuk alapján már egészen közel állnak a felnőtt csapathoz. Ennek a folyamatnak a részeként örömmel tudjuk bejelenteni, hogy három tehetséges magyar utánpótlás-válogatott csatlakozott hozzánk a nyáron, a saját nevelésű, szintén válogatott Szabó Bálint pedig a Vidi legfiatalabb profi labdarúgója immár. Bolla Bendegúz, Szabó Bence és Mocsi Attila is az első csapattal kezdte el a felkészülést. Mindegyiküknek volt anyagilag kedvezőbb ajánlata, de nagyon szimpatikus volt számunkra, hogy nem ez volt nekik az elsődleges szempont, hanem a klub által felvázolt hosszú távú stratégia és jövőkép. Bízom benne, hogy mind a négy tehetség sok örömet szerez majd a Vidi-szurkolónak!" - nyilatkozta a négy fiatal szerződtetéséről sportigazgatónk, Kovács Zoltán.

Csapatorvosunk az edzőtáborban szereplő játékosok egészségügyi állapotáról nyilatkozott.

Regeneráció, támadásvezetés és befejezések szerepeltek a szombati programban.

Csapatunk jelenleg Bad Waltersdorfban készül az idényre - az ausztriai településen az elmúlt években számos kiváló együttes is edzőtáborozott.

A bajnokcsapat meghatározó tagja is aláírta új szerződését.

A Sturm Graz B ellen mesterhármast jegyző szerb támadónk értékelt a lefújás után.

Stefan Scsepovics három gólt szerzett, Sós Bence is eredményes volt.