Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
66 évesen, gyógyíthatatlan betegségben hunyt el egykori játékosunk.

Június 30-án pénteken, 66 évesen a győri kórházban elhunyt klubunk korábbi kapusa, Kovács László.
A Vidi történetének negyedik válogatott játékosa 20 éves koráig játszott szülővárosa akkoriban remekül szereplő csapatában, a Tatabányai Bányászban, de ő maga az élvonalban nem debütálhatott. Egy katonai szolgálattal töltött, Honvéd Rákóczis évet követően igazolt Fehérvárra és azonnal Tímár Mihály utódja lett: első idényében 18 mérkőzésen játszott, 1979-ig pedig folyamatosan minimum 28 mérkőzés jutott neki, bajnoki ezüstérmet nyert 1976-ban.
1981-1985 között az ETO-ban védett, ahol két bajnoki címet is szerzett. Játszott Békéscsabán és Siófokon is, karrierjét Burgenlandban, a SC Forchtenstein csapatánál fejezte be.
A válogatottban 1975-ben debütált, 1977-ig összesen 12-szer játszott, 1983-ban az olimpiai selejtezőkre is őt hívták meg, valamint ott volt az 1978-as világbajnokságon is, bár pályára nem lépett.
Később kapusedzőként dolgozott, 2008-ban a Pápa vezetőedzőjévé is kinevezték. 2016-tól a Budaörsnél vállalt munkát.
Kovács László családjának fájdalmában klubunk is osztozik, őszinte részvétünk a hozzátartozóknak!
Nyugodjon békében Kovács László!
dr. Kovács Tibor: "Problémamentesen alakul az edzőtábor"
EDZŐTÁBOR @ 2018. Július 01.
Csapatorvosunk az edzőtáborban szereplő játékosok egészségügyi állapotáról nyilatkozott.
Két kemény edzéssel folytatódott az ausztriai edzőtábor
FELKÉSZÜLÉS @ 2018. Július 01.
Regeneráció, támadásvezetés és befejezések szerepeltek a szombati programban.
Európa legnagyobb csapatainak nyomdokain a Vidi
EDZŐTÁBOR @ 2018. Június 30.
Csapatunk jelenleg Bad Waltersdorfban készül az idényre - az ausztriai településen az elmúlt években számos kiváló együttes is edzőtáborozott.
Szerződést hosszabbított Anel Hadzic!
2018. Június 29.
A bajnokcsapat meghatározó tagja is aláírta új szerződését.
Stefan Scsepovics: "Az előttünk álló feladatokra készültünk a mai meccsel is"
INTERJÚ @ 2018. Június 29.
A Sturm Graz B ellen mesterhármast jegyző szerb támadónk értékelt a lefújás után.
Magabiztos győzelem a Sturm Graz fiataljai ellen
2018. Június 29.
Stefan Scsepovics három gólt szerzett, Sós Bence is eredményes volt.



















