Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A játékosok június 8-án kezdik a felkészülést az Európa Ligára.

A játékosok és a szakmai stáb részvételével került sor a Vidi szezonzáró vacsorájára. Az este elején Henning Berg vezetőedző köszönte meg a labdarúgók éves munkáját.
A csapat a felkészülést a tervek szerint június 8-án kezdi el az Európa Liga selejtezőkre, ahol az első párharc első találkozójára június 29-án kerül majd sor. Vinícius Paulonak és Bévárdi Zsombornak még kevesebb pihenő jut, hiszen hátvédünk a felnőtt-, fiatal támadónk pedig az utánpótlás-válogatottal készül a következő napokban.

A csallóközi csapat tulajdonosa, Világi Oszkár, valamint főszponzorunk, a MOL elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt és a Vidi tulajdonosa, Garancsi István vonultak a kezdőkörbe a Honvéd elleni meccs előtt.

Bajnokcsapatunk vezetőedzője és Supka Attila tartott sajtótájékoztatót a találkozó után.

Stefan Scsepovics és Boban Nikolov góljaival megnyertük a 100. Vidi-Honvédot és ezzel az OTP Bank Liga 2017-18-as kiírását is!

Miután a 32. fordulóban legyőztük hazai pályán a Budapest Honvédot, egy körrel a vége előtt biztossá vált az aranyérem!

A Budapest Honvéd vezetőedzője elsősorban saját csapata problémáival foglalkozik.

Vezetőedzőnk nem változtatott az eddig jól bevált felkészülésen a mai nagyon fontos bajnoki előtt sem.