Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott védőnk nyilatkozott a Honvéd elleni rangadóról.

„Mindkét csapat hasonlóan nagy nyomás alatt játszik majd szombaton, ez tényleg egy igazi döntő lesz, ahol a Honvédnak és nekünk is 50-50 százalék esélye van a győzelemre. A fővárosiak fantasztikus szezont futottak, jó eredményeket értek el, és érthető módon ők sem szeretnék kiereszteni a kezükből a bajnoki címet, de mi hasonlóképpen eltökéltek vagyunk. Nekünk is remek szezonunk volt, az aranyérem a célunk, azért harcoltunk egész évben. Nyáron új stábbal kezdtük a munkát, és sok új játékos is érkezett hozzánk, de mindenki jól beilleszkedett. Büszkének kell lennünk erre az évadra, amelyet egy bajnoki címmel szeretnénk megkoronázni.” – mondta el Vinícius Paulo.

A Kispest elleni bajnokin 263-as indexszel zárt csapatkapitányunk.

Kapusunk érthetően csalódottan nyilatkozott honlapunknak a szombat esti bajnoki döntő után.

A két vezetőedző értékelte a bajnoki döntőt.

Eppel góljával győztek a fővárosiak, csapatunk az Európa Liga selejtezőjében indulhat júniusban.

Vezetőedzőnk szerint a két legjobb együttes találkozik egymással a bajnoki döntőben.

A Honvéd vezetőedzője elmondta, csapata mindent megtesz az aranyéremért.