Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
52 találkozón 18-szor nyertünk eddig a lila-fehérek otthonában.
Az eddigi 101 találkozó mérlege Vidi fölényt hozott, annak ellenére is, hogy a 70-es években komoly fölénybe került az Újpest. Később viszont több sikert is elkönyvelhettünk a lila-fehérek ellen. Csapatunk a legmagasabb osztályban eddig 42 alkalommal nyert a Megyeri útiak ellen, míg az Újpest 38 diadalt ünnepelhetett, 21 találkozó pedig pontosztozkodással fejeződött be. A csapatok nem fukarkodtak a gólokkal, melyek aránya 151-151, a felek meccsenként egészen kimagasló, 3-as gólátlagot produkáltak. A két csapat első négy mérkőzését fölényesen nyerte meg az Újpest (Vidi-UTE 2-6, UTE-Vidi 6-1, Vidi-UTE 2-5, UTE-Vidi 5-1) 22-6 volt a gólkülönbség 1970. májusában a lila-fehérek javára. 47 esztendőt kellett arra várnunk, hogy ismét "egál" legyen, sőt egy esetleges szombati Vidi-győzelemmel először billenhet a Vidi javára a mérleg a gólkülönbség tekintetében is.
Fotó: magyarfutball.hu
Az Újpest pályaválasztása mellett ez lesz az 52. összecsapás. 26-szor a lila-fehérek nyertek, 7 döntetlen mellett pedig 18-szor győztük le idegenben az Újpestet. A gólkülönbség 86-61 a hazaiak javára.
Az Újpest elleni legeredményesebb Vidi-játékosnak Karsai László bizonyult, aki hét alkalommal mattolta a lila-fehér kapusokat. Hat alkalommal volt eredményes Sallói István, míg az ötgólosak táborát hárman alkotják, itt Wollek Tibor, Szabó József és a brazil Julinho nevét találjuk. Évtizedekkel ezelőtt négy-négy gólt szerzett Tiber László és Burcsa Győző, valamint hozzájuk csatlakozott Zé Luis is, akinek egy év elég volt ahhoz, hogy négy góllal terhelje a lila-fehéreket. Rajtuk kívül Nikolics is négyszer volt eredményes az Újpest ellen.
Az elmúlt bő tíz évben hatalmas Vidi-fölényt mutat a két csapat egymás elleni statisztikája, hiszen a 2004 óta lejátszott 27 bajnokiból 17-et megnyertünk, 4 alkalommal született döntetlen, és 6 győzelemnek örülhettek mindössze az újpestiek, a gólkülönbség pedig 49-22 a javunkra ebben az időszakban.
A legelső bajnoki:
A két csapat első alkalommal 1968. június 20-án találkozott, a Sóstói Stadionban rendezett mérkőzésen a későbbi ezüstérmes Újpesti Dózsa magabiztosan nyert 6-2-re, a Videoton találatait Karsai László és Bodnár László jegyezte.
A legelső Vidi győzelem:
A két csapat első négy bajnokiját 6-22-es gólkülönbséggel nyerte az Újpest, a Videoton a párharc ötödik találkozóján ünnepelhette első sikerét. Az 1970/1971-es idény 10. fordulójában 2-1-re nyert hazai környezetben csapatunk, góljainkat Wollek Tibor és Csukovics László lőtte.
1998 vs. 2006
Izgalmasan alakult az 1997/98-as bajnokság fináléja a bajnoki cím szempontjából, illetve a kiesés elkerüléséért is nagy csata zajlott. Előbbiben az Újpest, utóbbiban pedig a Vidi volt érdekelt. A 18 csapatos bajnokság utolsó előtti, 33. fordulójában Székesfehérváron csapott össze a két csapat, és az 1-1-es végeredmény azt jelentette, hogy az Újpest megnyerte 20. bajnoki címét - mely azóta máig az utolsó a lila-fehéreknek - mi pedig - mint később kiderült - ennek az egy pontnak köszönhetően bent maradtunk az élvonalban. Érdekesség, hogy csapatunk jelenlegi pályaedzője, Pető Tamás, valamint sportigazgatónk, Kovács Zoltán is tagja volt az utolsó újpesti bajnokcsapatnak 1998-ban, de kapusedzőnk, Brockhauser István is nyert bajnokságot az Újpest kapusaként 1990-ben.
2006-ban sokkal drámaibb mérkőzést játszottunk az utolsó fordulóban az Újpesttel, és valószínűleg nincs olyan Vidi- és Újpest-szurkoló, aki ne ismerné a történetet. Az utolsó forduló előtt az Újpestnek és a DVSC-nek is 65-65 pontja volt, több győzelmének köszönhetően az Újpest állt a tabella élén. Vagyis csupán egy győzelem választotta el őket a 21. bajnoki címüktől. A szezonzáró mérkőzést a nagy érdeklődésre való tekintettel - több mint 15 ezren váltottak belépőt a meccsre - nem az Újpest otthonában, hanem a Népstadionban rendezték meg. A 63. percben az akkor már Rajczi piros lapja miatt emberhátrányban játszó Újpest megszerezte a vezetést, tíz perc alatt azonban sikerült fordítanunk. A 79. percben Tóth Norbertet is kiállították, így a fővárosiak 9 emberrel fejezték be a találkozót. A kegyelemdöfést Horváth Ferenc adta meg, miután csereként pályára lépve a 93. percben gólt szerzett, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt, amely egyben azt is jelentette - mivel a DVSC nyerni tudott az utolsó fordulóban - hogy a lila-fehérek lemaradtak az aranyéremről.
A legnagyobb arányú siker:
A 2001/2002-es idényre datálódik, a pontvadászat 37. fordulójának fehérvári meccsén 5-0-ra nyertünk az Újpest ellen. Ötgólos diadalunk mellett kétszer négy-, hatszor pedig három góllal vertük a lila-fehéreket.
A legtöbb gólt hozó bajnoki:
Az 1977/1978-as pontvadászat 12. fordulójában az Újpest ellen játszottuk egyesületünk történetének második leggólgazdagabb mérkőzését. 1977. november 16-án 10 gólt hozott a két csapat sóstói találkozója, a szezon 12. fordulójában 6-4-re nyert csapatunk, Tiber László triplával szomorította a lila-fehéreket, mellette Kovács József, Burcsa Győző és Szabó József góljai hozták meg a Vidi diadalát.
< Emlékeznek még Nagy Dani nagyszerű szóló-góljára, melyet 8 évvel ezelőtt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban? | ||
A legjobb egyéni teljesítmény:
A Videoton élvonalbeli történetében három alkalommal szerzett fehérvári játékos mesterhármast a lila-fehérek ellen. 1973. november 4-én Wollek Tibor helyezett el egy triplát a Megyeri útiak hálójába, találataival 3-2-re nyertünk itthon. Négy esztendővel később jött a fentebb már taglalt 10 gólos bajnoki, melyen Tiber Laca zörgette meg háromszor is a hálót. 1993. június 19-én Sallói István okozott szomorú perceket későbbi munkaadójának, mesterhármasának is köszönhetően 4-1-re nyertünk hazai környezetben a lilák ellen. Ez volt "Salec" emlékezetes utolsó meccse Vidi-játékosként, és a mai napig úgy emlegetik az idősebb szurkolók ezt az összecsapást, melyen a Vidi egykori kiváló labdarúgója három és fél gólt szerzett, történt ugyanis, hogy a mérkőzésen mind a négy gólt neki adták, azonban később - jogosan - az egyik találatot elvették tőle, így hivatalosan mesterhármassal búcsúzott klubunktól.
A legtöbb gólt rúgó játékos:
Érdekes módon nem triplázók közül kerül ki a legeredményesebb gólvágó, mely dicsőség jelen esetben Karsai Lászlót illeti. Klubunk legendás támadója (aki szintén büszkélkedhet mesterhármassal, 1972-ben az Eger kapujába vágott három gólt) pályafutása során hét alkalommal vette be az Újpest kapuját.
Az Újpest elleni góllövőlista:
7 gólos: Karsai László
6 gólos: Sallói István
5 gólos: Wollek Tibor, Szabó József, Julinho
4 gólos: Tiber László, Burcsa Győző, Zé Luis, Nikolics Nemanja
3 gólos: Nagy II János, Szalmásy Tamás, Zimmermann Tamás, Kuttor Attila, Jusuf Dajic
2 gólos: Kovács József, Májer Lajos, id. Horváth Gábor, Gyenti László, Földes István, Viorel Vancea, Takács Lajos, Sorato, Zombori Zalán, Szalai Tamás, Hamar István, Komódi László, Tímár Krisztián, Horváth Ferenc, Nagy Dániel, André Alves, Milan Perics, Gyurcsó Ádám, Juhász Roland, Stopira, Marko Scsepovics
1 gólos: Bodnár László, Csukovics László, Burka Imre, Nagy Tibor, Palkovics István, Csongrádi Ferenc, Végh Tibor, Vadász Imre, Novath György, Kanyok Imre, Magyar, Emmer László, Jován Róbert, Petres Tamás, Mirko Tintar, Dubecz János, Tiber Krisztián, Fodor Imre, Vancsa Miklós, Korsós Attila, Németh Tamás, Dvéri Zsolt, Földes Gábor, Waltner Róbert, Ruszlan Csernyijenko, Terjék Lajos, Tóth Norbert, Daniel, Hercegfalvi Zoltán, Tomas Medved, Magasföldi József, Simek Péter, Csizmadia Csaba, Goran Vujovics, Elek Ákos, Torghelle Sándor, Renato Neto, Kleinheisler László, Filipe Oliveira, Kovács István, Loic Nego, Tischler Patrik, Danko Lazovics, Géresi Krisztián, Pátkai Máté, Anel Hadzic, Suljic Asmir
Három találat öngól volt.
Kovácsik Ádám, Vinícius Paulo, Pátkai Máté és Marko Scsepovics is bekerült az álomtizenegybe.
Védőnk már a Fradi elleni mérkőzéssel kapcsolatban is üzent a szurkolóknak.
A két vezetőedző értékelte az Újpest-Vidi bajnokit.
Nego, Stopira és Scsepovics találataival nagyon magabiztosan nyertünk a több mint 1 órán át emberhátrányban futballozó Újpest ellen.
Vezetőedzőnk bízik benne, hogy a szezon során harmadszor is sikerül legyőznünk a lila-fehéreket.
Motiváltan várják csapatunkat a Szusza Ferenc Stadionban az újpestiek.