hu en
2017. Április 27. 18:00  -  Vidi.hu   -   Fotó: vidi.hu
Meglátogatta a Vidit a szövetségi kapitány

Bernd Storck vezetőedzőnkkel, Henning Berggel beszélgetett a csütörtöki edzés után.

Csütörtök délelőtt igazán illusztris vendéget köszönthettünk Sóstón, hiszen megtekintette a csapat edzését Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A német szakember körülnézett csapatunk és az utánpótlás edzésközpontján, megnézte, hogy áll az új Sóstói Stadion építése, majd az edzés után egyenként üdvözölte játékosainkat és az edzői stáb tagjait. Danko Lazovics nagy mosollyal, “How are you, Mister?!” felkiáltással köszöntette Bernd Storckot, - talán kevesen tudják, hogy csatárunk a Partizan játékosaként a jelenlegi szövetségi kapitány keze alatt játszott.

A nemzeti csapat mestere váltott néhány szót az aktuális válogatott kerettagokkal és Juhász Rolanddal is, ezt követően pedig Henning Berggel folytatott tartalmas beszélgetést vezetőedzőnk irodájában. 

“Beszélgettünk a válogatott nyári mérkőzéseiről, valamint a szövetség és a klub közötti kommunikációról is. Fontos, hogy mindent meg tudjunk beszélni, de ezzel nincs gond, mindkét fél nyitott a másikra. Nagyon fontos számunkra a válogatott, valamint a válogatottnak is fontos a Vidi, hiszen több játékosunkkal is számolnak a keretben. Mindannyian a magyar futball fejlődését szeretnénk elérni, ezért is jók ezek az alkalmak, amikor személyesen tudunk beszélgetni a közös célokról" - mondta a találkozót követően Henning Berg. 

A csütörtöki gyakorlásra kilátogatott Németh Szilárd, a Middlesbrough és a szlovák válogatott korábbi remek támadója is - hogy miért, az a vele készített interjúnkból kiderül pénteken! 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek