Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 35 éves sípmester tavaly óta vezet rendszeresen bajnokikat az élvonalban.

Szőts Gergely 1981. december 18-án született, és gazdasági menedzserként dolgozik, amikor épp nem a sípot fújja a futballpályákon.
A játékvezetői vizsga megszerzését követően Budapesten alacsonyabb szintű bajnokságokban vezetve szerezte meg a szükséges tapasztalatokat, majd az NB III-as minősítés alatt lett országos utánpótlásbíró. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára került az országos utánpótláskeretbe, ahol sikeres munkájával jogosultságot szerzett, hogy 2008-tól országos játékvezető lehessen.
Elsőosztályú debütálására 2012.08.03-án került sor, a Pápa-Paks (0-0) mérkőzésen. 2013-ban a professzionális játékvezetői keret kialakításakor nem került bele a leszűkített, 12 fős keretbe, így újra másodosztályú kerettag lett, azonban alapvonali játékvezetőként rendszeresen közreműködött a legmagasabb osztályban is, illetve kerettagsága ellenére ebben az időszakban három elsőosztályú mérkőzésre játékvezetőként küldték. (Pécs-Nyíregyháza, FTC-Békéscsaba, Honvéd-Haladás)
2016 nyarán felkérést kapott a professzionális játékvezetői keretbe, azóta újra a legmagasabb osztályban fújja a sípot. Szőts eddig 18 NB I-es bajnokit vezetett, ezeken 60 sárga lapot és 4 piros lapot osztott ki.
Marko Scsepovics: "Ezúttal csak a győzelem számított"
2017. Április 12.
Győztes gólt szerző támadónk a lefújást követően nyilatkozott honlapunknak.
Henning Berg: "Az egész csapat nagyon koncentráltan játszott"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2017. Április 12.
Vezetőedzőnk az egész csapat nevében jobbulást kívánt a súlyos sérülést szenvedő Kovács Istvánnak - a Gyirmót részéről az eltiltott Urbányi István helyett Györök Tamás értékelt.
Kovács István alkarcsonttörést szenvedett
2017. Április 12.
Középpályásunk a Gyirmót elleni bajnoki 51. percében sérült meg.
Nagyon fontos 3 pontot szereztünk a Gyirmót otthonában
TUDÓSÍTÁS @ 2017. Április 12.
A tabella első négy helyezett csapata közül hárman vereséget szenvedtek, győzelmünkkel ismét mi vagyunk a listavezetők. Kovács István kéztörést szenvedett.
Henning Berg: "Fontos, hogyan tudjuk kezelni az ilyen helyzeteket"
2017. Április 12.
Csapatunk Gyirmóton javíthat a szombati vereség után.
Urbányi István: "Védekezésben masszívabbak vagyunk, a gólok azonban hiányoznak"
2017. Április 12.
A Gyirmót vezetőedzője csapata tartásában bízik ma este.



















