Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Védőnket a szerdai, Gyirmót elleni mérkőzésről kérdeztük.

"Vesztes mérkőzés után egy csapat mindig nagyon várja a következő bajnokit, hogy kijavíthassa a hibákat. Ebből a szempontból szerencsénk van, hogy nem kell egy egész hetet várnunk a lehetőségre, hanem már szerdán ismét pályára léphetünk. Egyáltalán nem vár ránk könnyű mérkőzés, hiba lenne azt hinni, hogy ezúttal is könnyedén nyerünk majd 4-0-ra, ahogy a szezonban már kétszer sikerült a Gyirmót ellen. Nincs két egyforma meccs, szerdai ellenfelünk pedig biztos, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy megnehezítse a dolgunkat. Most ugyan a második helyen vagyunk, de úgy gondolom, ha a hátralévő mérkőzéseinket megnyerjük, akkor mi leszünk a bajnokok - a célunk pedig továbbra is ez" - nyilatkozta honlapunknak Stopira.

Győztes gólt szerző támadónk a lefújást követően nyilatkozott honlapunknak.

Vezetőedzőnk az egész csapat nevében jobbulást kívánt a súlyos sérülést szenvedő Kovács Istvánnak - a Gyirmót részéről az eltiltott Urbányi István helyett Györök Tamás értékelt.

Középpályásunk a Gyirmót elleni bajnoki 51. percében sérült meg.

A tabella első négy helyezett csapata közül hárman vereséget szenvedtek, győzelmünkkel ismét mi vagyunk a listavezetők. Kovács István kéztörést szenvedett.

Csapatunk Gyirmóton javíthat a szombati vereség után.

A Gyirmót vezetőedzője csapata tartásában bízik ma este.