Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A torna döntőjét megelőzően, idén is fejet hajtottak a pályatársak, tisztelők legendás labdarúgónk sírjánál.
„Szomorú tény, de immár közel 20 éve, hogy eltemettük Matyit” – mondta Csongrádi Ferenc, UEFA-kupa-döntős csapatunk kapitánya Májer Lajos sírjánál szerdán, hozzátéve, szép gesztusnak tartja, hogy legendás támadónk emlékét a város iskolásainak rendezett emléktornával is életben tartják.

A megemlékezést követően az utánpótlás csarnokban a Májer Lajos Emléktornán a Ciszterci Szent István Gimnázium, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola, az István Király Általános Iskola és a Tóvárosi Általános Iskola csapatai mérkőztek meg. Az idei tanévben végül a legjobbnak a Ciszterci Szent István Gimnázium együttese bizonyult, másodikak a Tóvárosi Általános Iskola diákjai lettek, a harmadik helyen pedig a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói végeztek.
Anel Hadzic: "Folytatni szeretnénk a jó sorozatunkat"
2018. Március 30.
Középpályásunk szerint jó formában van a csapat, és reméli, hogy szombaton újabb három ponttal leszünk gazdagabbak.
A 10. helyezett Puskás Akadémia vendégei leszünk a 24. fordulóban
ELLENFÉL-LES @ 2018. Március 30.
A felcsúti gárda még nyeretlen 2018-ban.
Szabó Zsolt vezeti a megyei rangadót szombaton
2018. Március 29.
A legtöbb NB I-es mérkőzéssel rendelkező spori 2018-ban már vezetett nekünk egy győztes bajnokit.
Londoni játékosmegfigyelői konferencián vett részt a Videoton FC
2018. Március 29.
Klubunk képviseletében Balogh Tamás vezető scout utazott el a meghívásos rendezvényre.
Boban Nikolov a macedón válogatott mindkét márciusi mérkőzésén pályára lépett
VÁLOGATOTT @ 2018. Március 29.
Télen igazolt középpályásunk a Finnország és az Azerbajdzsán elleni döntetlenek alkalmával egyaránt szóhoz jutott.
20 éve hunyt el Májer Lajos - az egykori csapattársak emlékeztek rá
2018. Március 05.
Szinte hihetetlen, de immár két évtized eltelt, mióta elment klubunk történetének egyik legnagyszerűbb futballistája.



















