Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Védőnk a szombati, NK Slaven Belupo elleni felkészülési mérkőzésről beszélt.

"Nagyon jó dolognak tartom, hogy a válogatott szünetben nemzetközi mérkőzést tudunk játszani, mert lendületben van a csapat és fontos a folyamatosság, hiszen sorsdöntő találkozók várnak még ránk a bajnokság végéig. Az elmúlt egy hétben pont ugyanolyan intenzitással és erőbedobással készültünk, mintha tétmérkőzésen, bajnoki pontokért játszanánk a hétvégén. Biztos vagyok benne, hogy jó iramú találkozó lesz a Belupo elleni, sok párharccal, kiélezett helyzetekkel, és nem csak nekünk lesz presztízskérdés a győzelem. Sűrű lesz a szombat, hiszen először mi harcolunk a győzelemért, utána pedig teljes szívvel szurkolunk majd a magyar válogatottnak.” – mondta Szolnoki Roland.

Saját nevelésű jobbhátvédünk értékelte a 2017-18-as szezon első felét.

Vezetőedzőnk értékelte a Slaven Belupo elleni győzelmet.

A Slaven Belupo elleni találkozón gólpasszt adó középpályás nyilatkozott a lefújás után.

Scsepovics és Hadzic góljával 2-0-ra vezettünk, a találkozó végén Heber szépített.

A horvát bajnokság 5. helyén álló együttes összértéke 8 millió euró.

A horvát együttes elleni felkészülési mérkőzés 16.00-kor kezdődik majd Kaproncán.