Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Szerda délelőtt második csapatunk felkészülési mérkőzést játszott, Disztl László ezúttal az ellenfél vezetőedzőjeként tért vissza Sóstóra.

A hétvégén nem csak az élvonalban, de az NB II-ben is bajnoki szünet lesz, azonban a másodosztályú csapatok többsége nem marad mérkőzés nélkül, hiszen legalább egy, de vannak együttesek, melyek kettő edzőmérkőzést is lekötöttek erre a hétre. A Siófok az utóbbi táborba tartozik, szerdán ugyanis Fehérvárra látogattak, és a Vidi II-vel játszottak.
A téli felkészülési időszak végén igazolt Disztl László vezetőedző a Vidi II kispadjáról Siófokra testvérével, Disztl Péterrel és ifj. Horváth Gáborral együtt, most tehát az ellenfél szakembereiként tértek vissza klubunk legendái Sóstóra. Második csapatunkat azóta a korábbi pályaedző, Dvéri Zsolt irányítja. Legutóbb hazai pályán a Diósdi TC ellen sikerült nagyon magabiztosan, 3-0-ra nyernie fiatal együttesünknek.
A Siófok ellen a Gyánó - Baksa, Kónya, Lencsés, Schmid Á. - Csongrádi, Réti - Véninger, Lassú, Solomun - Hadzic tizenegyet küldte pályára Dvéri Zsolt vezetőedző. A sárga mezes vendégek kezdték jobban a találkozót, az első negyedórában Gyánónak két nagy bravúrt is be kellett mutatnia, a folytatásban azonban előttünk is adódott gólszerzési lehetőség: Ante Solomun beadásáról maradt le egy hajszállal a középen berobbanó Lassú Zsombor. Az első játékrész hajrájában büntetőhöz jutottak a vendégek, a 11-est Kozma Richárd értékesítette (0-1).
A szünetben Gyánó helyére a mindössze 17 esztendős Borsos Vilmos állt be, de elhagyta a pályát Baksa, Véninger és Solomun is, őket Schmid M., Pápai és Kondor váltotta. A 47. percben Nagy Richárd növelte a vendégek előnyét, ezt követően azonban átvettük az irányítást, és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket - de a 73. percig nem sikerült egyet sem értékesítenünk. Ekkor Lencsés cselezett ki több siófoki védőt, majd önzetlenül Hadzicnak passzolt, aki 10 méterről a kapuba lőtt (1-2). Az utolsó tíz percben mindent megtettünk az egyenlítésért, de nem sikerült újabb gólt lőnünk, sőt a 90. percben egy gyors kontra végén Balogh Bence Benitó beállította a 3-1-es végeredményt.
Második csapatunk vasárnap 16 órakor Ajkán lép pályára NB III-as bajnoki mérkőzésen.

Elkezdődött a Eb-selejtező elitköre. Mocsi, Bolla és a kölcsönben futballozó Bévárdi is ott volt a magyar U19-es válogatottban a címvédő ellen, utóbbi gólt szerzett.

Csapatkapitányunk Gera Zoltánt váltja a tisztségben.

Vezető-videóelemzőnk az elmúlt héten fehérvári kollégáival a kapusedző-képzésen is bemutatta, milyen munkamódszerekkel dolgoznak a Vidinél.

Négy leány és fiú utánpótlás-gárdánk lépett pályára a hétvégén.

A mostani sorozat klubunk történelmében abszolút rekordnak számít. Utoljára 2015. július 25-én nem szereztünk gólt hazai pályán NB I-es bajnokin.

Francia védőnk közvetlenül a lefújás után értékelte a Balmazújváros elleni bajnokinkat.