FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2017. Március 19. Vasárnap, 15:30 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Vidi II - magabiztos siker a Diósdi TC ellen

Második csapatunk akár nagyobb különbséggel is legyőzhette volna ellenfelét.

Ugyan NB I-es csapatunk játékosai a hétvégére pihenőt kaptak, akadt azért néhány kivétel, hiszen Pölöskei, Barczi és Bévárdi pályára lépett a Vidi II vasárnap délelőtti bajnoki mérkőzésén. Ellenfelünk a tabella hátsó részén tanyázó Diósd volt, mely ősszel nagy meglepetésre nyerni tudott a Vidi II ellen.

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott az 5. percben, Gyánó azonban hatalmas bravúrral védte Takács közeli lövését. Néhány perccel később a diósdi kapus is bemutatott egy nagy védést, Schiller ugratta ki Kondort, aki 7 méterről lőtt, a labda azonban elakadt a vendégek hálóőrében. Negyedórája tartott a találkozó, amikor újabb vendég ziccert jegyezhettünk fel, Bánhidi 6 méterre a kapunktól nézett farkasszemet Gyánóval, kapusunk azonban még az előbbinél is nagyobb bravúrral óvta meg a hálónkat.

A 23. percben a 20. születésnapját a hétvégén ünneplő Varga Bence beadását fejelte kapura Pápai, Botlik ismét óriásit védett. Az első 25 perc a két kapus bravúrjairól szólt.

A játékrész derekán a rendkívül veszélyesen futballozó Pápai bokája aláfordult, percekig kellett az oldalvonal mellett ápolni, azonban a Vidi II masszőre jó munkát végzett, hiszen csapatunk saját nevelésű fiatal játékosa folytatni tudta a meccset - nem is akárhogyan. A 29. percben Barczi cselezgetett a bal szélen, majd középre tette a labdát, melyet a berobbanó Pápai 11 méterről lőtt a kapuba (1-0). A 43. percben ismét Pápai volt az egyik főszerelő, egy hosszú indítást ért utol a jobb szélen, majd két csel után középre passzolt, a kapu elé érkező Bévárdinak pedig már nem volt nehéz dolga (2-0), így kétgólos előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Pápai Kristóf fájós bokával is a csapat egyik legjobbja volt. Gólt lőtt, gólpasszt adott és a felső lécet is eltalálta.

A második félidő elején ismét Pápai veszélyeztetett, ezúttal egy szöglet után csúsztatta meg fejjel a labdát az ötös sarkáról, a játékszer a felső lécen csattant. Az 56. percig bírta Pápai Kristóf a játékot fájós bokájával, a helyére beálló Elvir Hadzic azonban szűk tíz perccel pályára lépését követően megszerezte első magyarországi gólját. Barczi laposan, nagy erővel lőtte középre a labdát balról, a remek ütemben érkező Hadzic pedig néhány lépésről megszerezte csapatunk harmadik találatát (3-0).

Az utolsó 20 percben további gólokat szerezhetett volna a Vidi II, Kondor Kristóf, Schiller Patrik és Ante Solomun is feliratkozhatott volna a góllövők közé, de mivel újabb találat már egyik oldalon sem született, így végül maradt a 3-0-ás eredmény, melynek köszönhetően megerősítettük pozíciónkat a tabella közepén.

Jövő héten a 4. helyezett Ajka otthonába látogatunk, akiket ősszel egy gólzáporos találkozón, 6-3-ra győztünk le Székesfehérváron.

Dvéri Zsolt:"Számunkra nagyon fontos volt ez a mai mérkőzés, mindenképp a 3 pont megszerzése volt a fő célunk. Nyertünk ugyan 3-0-ra, de azért egy kis hiányérzet van bennem most a meccs után, hiszen nagyon sok ziccert kidolgoztunk, melyek azonban kimaradtak. A jövőben még jobban kell koncentrálnunk az ellenfél kapuja előtt. Azt is meg kell említeni, hogy 0-0-nál ellenfelünknek is volt két nagy helyzete, ezeket azonban kapusunk szépen védte. A győzelmünk mindent figyelembe véve megérdemelt, de a jövőben még koncentráltabban kell futballoznunk ahhoz, hogy gyarapítsuk győzelmeink számát. Gratulálok a csapatomnak!"

Fotó: vidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek