Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az indulás óta közel 3000 exkluzív képen keresztül pillanthattak be szurkolóink a csapat életébe, és csak a dubaji, valamint a marbellai edzőtáborok alatt több mint 100 poszt került ki a Vidinstagramra.

Sándor György köszönt be elsőként a Vidi hivatalos Instagram oldalán, a Vidinstagramon 2014. február 6-án, amit az eltelt három év alatt 2938 újabb poszt követett mostanáig, és már 5264-en követik a csapat mindennapjait az egyik legnagyobb közösségi oldalon.
Az elmúlt hetekben a felkészülésről szóltak a játékosok napjai, hiszen elsőként Dubajba, majd Marbellara utaztak edzőtáborozni. Természetesen, ezeket a pillanatokat is megosztottuk szurkolóinkkal, 109 exkluzív fotós, illetve videós poszttal jelentkezett a Vidinstagram. Az elmúlt hónap egyik kedvenc képe Dubajban készült, amikor homokviharban edzett a csapat.
A marbellai napok is remek pillanatokat adtak, 366 kedvelték, ahogy a csapat a Málaga-Espanyol meccsen szurkol, és 1239-en nézték meg, amikor fiatal kapusunk, Zöldesi Illés átesett a beavatási szertartáson.
A Vidinstagram legkedveltebb képe azonban nem a mostani felkészülés alatt született. Az abszolút csúcstartó a nyári Európa-bajnokság alatt készült el, hiszen 1049 kedvelést kapott az a kép, ahol Juhász Roland a Magyarország - Izland (1-1) meccs után Vidi-szurkolókkal fényképezkedett Marseille-ben.
Ön még nem követ bennünket az Instagramon? Akkor töltse le az ingyenes Instagram applikációt és kövesse az instagram.com/vidinstagram oldalt, hogy egyedi tartalmakkal találkozva, bepillantást nyerhessen a csapat színfalak mögötti világába!
Vinícius Paulo: "Boldog vagyok, hiszen győztünk és gólt is szereztem"
2018. Február 06.
Hosszú kihagyás után már 45 percet játszott hátvédünk.
Marko Nikolics: "Részünkről ez egy jó mérkőzés volt"
2018. Február 06.
Vezetőedzőnk és Yevgeni Bushmanov értékelte a Vidi-Oroszország U21 felkészülési találkozót.
Kétgólos győzelem az orosz U21-es válogatott ellen
TUDÓSÍTÁS @ 2018. Február 06.
Az első félidőben Loic Nego, a másodikban Vinícius Paulo volt eredményes.
Dupla edzéssel kezdte a hetet a Vidi
2018. Február 05.
A csapat 10.00-kor és 16.00-kor is a Marbella Football Centerben gyakorolt.
Isten éltessen, "Béla"!
2018. Február 05.
Magyar Kupa-győztes egykori gólvágónk február 5-én ünnepelte 40. születésnapját, ennek alkalmából 10 villámkérdéssel elevenítettük fel pályafutásának emlékezetes állomásait.
Kedden az orosz U21-es válogatott ellen lépünk pályára
2018. Február 05.
A fiatalok az első spanyolországi edzőmeccsüket 5-0-ra megnyerték a kínai Tiencsin TEDA FC ellen, akikkel a tervek szerint mi is játszunk majd felkészülési mérkőzést.



















