Az első mappád az UEFA-kupa-menetelés időszakából származik, amikor te nagyon fiatal voltál. Kivel kezdted el a gyűjtést?

4-5 éves lehettem, amikor a házunkban lakó idősebb Vidi-rajongó srác az UEFA-kupa-menetelés alatt elkezdte gyűjteni a képeket, a cikkeket, én pedig szívesen segítettem neki; együtt vágtuk ki és ragasztottuk a kincseket. Az első mappában szinte minden benne van az 1984-85-ös sikerről, eredeti fényképekkel a Paris Saint-Germain és a Real Madrid elleni mérkőzésekről, de még versek is. A gyűjtés kezdetekor még tényleg nagyon kicsi voltam, édesapám egyetlen meccsre vitt ki, a Manchester United ellen, de sajnos csak az maradt meg bennem, hogy óriási volt a tömeg, és édesapám nyakában ültem, de így is alig fértünk el.

Ekkorra azonban megfertőződtem a Vidivel. A második mappát már egyedül csináltam, beragasztottam a fordulók tudósításait, képeit és a legjobb Vidi-játékost, közben azt is eldöntöttem, hogy a Videotonban akarok futballozni. Elkezdtem édesapámat nyaggatni, hogy vigyen le edzésre, ami 1987-ben meg is történt, majd rá egy évre igazolt játékos lettem. A gyűjtést 1995-ig folytattam, de sajnos az 1989-90-91-es szezonokat tartalmazó mappáim eltűntek, amit nagyon sajnálok.

Van kedvenc részed, kedvenc szezonod?

Több kedvenc részem van, az egyik természetesen a 1984-85-ös. A mai napig, ha fellapozom a mappát, vagy megnézem az összefoglalókat, libabőrős leszek. Az 1988-89-90-es évek szintén mély nyomot hagytak bennem, hiszen már élő emlékeim vannak, folyamatosan jártam meccsekre, szinte minden bajnokin ott voltam.1992-ben pedig már labdaszedő is lehettem, ez hatalmas élmény volt. Akkoriban csak 1 évig lehettünk labdaszedők, imádtam azt az egy évet. Egész héten vártuk a mérkőzéseket, hogy ott lehessünk a pálya szélén, láthassuk a „sztárokat”, és persze gyűjtöttük is az autogramokat. Nekem ezek nem csak fontos relikviák, a mai napig szívesen lapozgatom, nézegetem a mappáimat, és különösen jó érzés, hogy azokkal az emberekkel dolgozhatok ma együtt, akikért egykoron rajongtam. Vadász Imrével, Csongrádi Ferenccel, Horváth Gáborral, Szabó Józseffel vagy a fiatalabb korosztályokból Csucsánszky Zoltánnal. Persze nekik is megmutattam a gyűjtésemet. Nekem a Vidi mindig is az életem volt, és soha nem volt kérdés, hogy focista akarok lenni, erre tettem fel mindent. Játékosként közel 20 évet töltöttem itt, és nagyon boldog vagyok, hogy most visszajöhettem edzőként. Alig vártam, hogy sikerüljön minden szükséges licencet megszereznem, és csatlakozhassak a Vidihez újra. Toldi Gábor barátommal az ovifocit is csináljuk, és bár még csak 3 éves a nagyobbik gyermekem, de már jön velem, hogy szokja légkört. Ahogy meglátja a melegítőmet és rajta a címert, egyből mondja: Apa, Vidi!