Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
14 óra utazás után, csütörtök éjfélkor érkezett Székesfehérvárra a csapat.

Szinte pontosan csütörtök éjfélkor érkezett meg csapatunk busza a Sóstói Stadion edzőpályáihoz. A tíznapos dubaji edzőtábor után, magyar idő szerint csütörtökön tíz órakor indult hazafelé a szállodától a Vidi. Először közel egyórányi buszozás, majd hat óra repülés következett, végül már a Vidi-busz várta a játékosokat és a stábot a bécsi reptéren. Az osztrák fővárostól még nagyjából két és fél óra volt az út, de végül minden probléma nélkül megérkezett a csapat Fehérvárra.
Péntekre és szombatra pihenőt, vasárnapra egyéni programot kaptak a játékosok, a közös edzések hétfőn folytatódnak, kedden pedig következik a spanyolországi edzőtábor, amely február 4-éig tart majd.
Anel Hadzic: "Kemény munkával készülünk a tavaszi szezonra"
2018. Január 19.
Középpályásunk arról is beszélt, hogy milyen érzés első alkalommal közösen edzőtáborozni az öccsével, és hogy mit vár a szombati felkészülési mérkőzésünktől.
Boban Nikolov a Videoton FC játékosa!
ÁTIGAZOLÁS @ 2018. Január 18.
A macedón válogatott játékos a Vardar Szkopjétől érkezik.
Az edzőtábor harmadik napján a futásé volt a főszerep
2018. Január 18.
A Marko Nikolics vezette szakmai stáb csütörtökön is két edzést tartott - este pedig dupla szülinapi köszöntőre került sor.
Az UEFA Kupa-győztes Sevilla gólgyárosa látogatott Sóstóra
2018. Január 18.
A spanyol élvonalban 5 szezon alatt 79 találatot ünneplő Frédéric Kanoutéval, a 2007-es év Afrikai Játékosával, a 2004-es ANK gólkirályával beszélgettünk.
MLSZ licencet szereztek a Vidi masszőrei
2018. Január 18.
Az országban az elsők között végezték el masszőreink a jelenleg legmagasabb fokú tanfolyamot.
Két edzéssel folytatódott az edzőtábor
2018. Január 17.
Délelőtt konditeremben, délután pedig a pályán izzadtak meg játékosaink.



















