Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Haladás elleni bajnoki szombaton 15.30-kor kezdődik. A Vidi II számára már véget ért az őszi szezon.

OTP Bank Liga 19. forduló
2016. december 10. szombat, 15:30: Szombathelyi Swietelsky Haladás - Videoton FC
Az idei év utolsó mérkőzésén, szombaton kora délután a Haladás vendégeként, Sopronban lépünk pályára. A vasi alakulat 25 ponttal a 6. helyen áll, legutóbbi öt bajnokijából mindössze egyet sikerült megnyernie - a DVSC-t győzte le Sopronban Mészöly Géza együttese 1-0-ra. Szeptemberben 3-0-ra nyertünk Felcsúton a zöld-fehérek ellen.

Nem szakadt meg a sorozat, ezúttal Marko Scsepovics harcolta ki a forduló válogatottjába való bekerülést, de rajta kívül Hadzic és Nego is szerepel a legjobb tizenegyben.

A két vezetőedző értékelte az év utolsó Vidi-bajnokiját.

560 nap után vezetjük ismét a bajnokságot, a góllövőlista élmezőnyében pedig 3 fehérvári támadó is ott van.

Csapatkapitányunk értékelt az év utolsó bajnokija után.

Középpályásunk bízik benne, hogy a telet a tabella élén töltheti a csapat.

Vezetőedzőnk hazai pályán veszélyes Haladásra számít az év utolsó mérkőzésén.