Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk szerint nem szabad lebecsülni a tapasztalt játékosokkal felálló budafokiakat, de természetesen szeretnénk továbblépni a következő körbe.

„A Budafok ugyan jelenleg a harmadosztályban játszik, de ha megvizsgáljuk a keretet, láthatjuk, hogy játékosaik nagy részének van NB I-es, vagy NB II-es tapasztalata is, így hiba lenne lebecsülni őket. Kemény meccsre számítok, a pálya sem tökéletes, de természetesen egyértelmű célunk a továbbjutás, és ezért mindent meg is teszünk majd a kilencven perc alatt. A bajnoki kezdőhöz képest, akárcsak az eddigi kupatalálkozókon, most is várható némi változás“ – mondta a mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Henning Berg.
A 12:00 órakor kezdőd Budafok-Vidi kupamérkőzést élőben közvetítjük a vidi.hu-n!

A két vezetőedző értékelte a budafoki kupamérkőzést.

A Budafok ellen gólt szerző középpályás szerint nem lett volna szabad egy félidőnyi előnyt adni az ellenfélnek.

A Budafok szerzett vezetést az első félidőben, amit Bódi egyenlített ki a 66. percben. A találkozó végén újra betaláltak a hazaiak, amire már nem tudtunk válaszolni.

A budafokiak tapasztalt vezetőedzője bízik benne, hogy jó mérkőzést látnak majd a kilátogató szurkolók.

A találkozóra a belépés ingyenes, a Budafoki MTE Sporttelep kapui a mérkőzés előtt egy órával nyitnak.

A Budafoki MTE kispadján az élvonalbeli rutinnal rendelkező Prukner László ül, a legutóbbi fordulóban NB II-es ellenfelet búcsúztattak.