hu en
2016. November 23. 11:12  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Farkas Ádám vezeti az MTK elleni mérkőzésünket

A 34 esztendős spori legutóbb gólzáporos Vidi-meccsen bíráskodott.

Meccs center Videoton FC - MTK Budapest FC OTP Bank Liga NB I,
17. forduló
2016. November 26. 18:00

Farkas Ádám 2007-ben lett NB II-es kerettag, a következő évben már bekerült az élvonalbeli keretbe, majd 2009. február 21-én, az MTK - Kaposvár találkozón bemutatkozhatott a Soproni Ligában is. Éppen az élvonalbeli premier napján választották meg másodszor is Heves megyében az év legjobb játékvezetőjének.

Érdekesség, hogy Farkas Ádám volt az első játékvezető Magyarországon, aki olyan tétmérkőzést vezetett, melyen a két partjelző és a negyedik számú asszisztens mellett két gólbíró is segítette a munkáját. Mindez a DVSC - Vidi Ligakupa negyeddöntő visszavágóján volt 2013 márciusában.

Legutóbb a Paks elleni hazai, 5-1-es győzelmünk alkalmával működött közre Vidi-meccsen.

Farkas asszisztensei Tóth II Vencel és Szert Balázs lesznek, míg a tartalék játékvezetői feladatokat Márkus Tamás látja el a szombaton, 18.00-kor kezdődő mérkőzésen.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek