Recommend article!
Your recommendation has successfully be sent!
Második csapatunk küzdelmes mérkőzést játszott a sereghajtó otthonában.



(0-0)

Sárvár FC:
Horváth -- Maráczi, Pados, Bezdi, Horváth, Nagy, Manganelli, Rajos (Németh 83), Imre, Dancsecs (Pető 57), Hoós (Beke 21)
Videoton FC II:
Horváth -- Baksa, Kónya, Varga, Schiller, Réti, Kovács, Csongrádi, Kondor, Solomun (Pápai 70), Véninger ( 65)
Vasárnap délután a Vidi II a szezonban még nyeretlen Sárvár otthonába látogatott. A hazaiak az eddigi 9 bajnokijukból 6-ot elveszítettek, 3 találkozójuk pedig döntetlennel zárult, 3 ponttal az utolsó helyen álltak a mérkőzésünket megelőzően.
Az első keretből ezúttal csak Horváth Tamás játszott vissza, így Disztl László egy nagyon fiatal csapatot küldhetett pályára. Az első percek az ismerkedés jegyében teltek, ezt követően sikerült magunkhoz ragadni a kezdeményezést. A 20. percben Kovács Sándor végezhetett el 20 méterről egy szabadrúgást, tehetséges középpályásunk remekül tekert a bal felső sarok irányába, a sárváriak 19 éves hálóőre azonban nagy bravúrt bemutatva óvta meg a hazai kaput a góltól. Tíz perccel később Solomun szerzett labdát az ellenfél 16-osának előterében, majd 22 méterről, óriási erővel lőtt kapura, Horváth Brúnó azonban még a korábbinál is nagyobb bravúrral védett. A játékrész végéhez közeledve néhány hazai támadást is feljegyezhettünk, de komolyabb védeni valója nem akadt Horváth Tamásnak.
Fordulás után nagyot változott a játék képe, a hazai csapat nagy labdabirtoklási fölényt harcolt ki, igaz gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, ahogy mi sem voltunk már veszélyesek a hazai kapura, így egy küzdelmes mérkőzésen mindkét csapat egy-egy ponttal gazdagodott.
A Vidi II legközelebb jövő héten vasárnap délelőtt 11-kor a Csepelt látja vendégül a Sóstói Stadionban.
DISZTL LÁSZLÓ: "Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. Sajnos nagyon pontatlanul futballoztunk, ezért nem is nagyon tudtunk gólhelyzetet kialakítani. A játék képe alapján igazságos döntetlen született."

Videoton are back on the road again with an away game on Saturday.

A goal towards the end was not enough as DAC won Saturday's friendly game.

The two managers shared their thoughts on Saturday's friendly game.

Marko Nikolic takes his side to play DAC on Saturday in a friendly match.

The Videoton manager gave an interview to the Hungarian sports journal.

This new series looks back at memorable games involving Videoton that took place on this week in the past. Three memorable matches will be covered each week as we take a walk in the past.