Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Vidi II 18 éves támadója csütörtökön Azerbajdzsán korosztályos válogatottja ellen debütált a nemzeti csapatban.

A múlt héten két alkalommal, kedden és csütörtökön is Azerbajdzsán ellen játszott felkészülési mérkőzést a horvát U19-es válogatott. Első alkalommal kapott meghívót hazája korosztályos válogatottjába Ante Solomun, akit a nyáron igazolt le a Vidi.
Solomun gólpassza a Vidi II - Ajka találkozón 2.30-tól
A horvát U19-es válogatott kedden 2-2-es döntetlent játszott Azerbajdzsánnal, ezen a találkozón még nem kapott lehetőséget Ante Solomun, két nappal később azonban bemutatkozhatott hazája nemzeti csapatában - a 69. percben csereként lépett pályára, a horvát U19-es válogatott pedig 1-1-es döntetlent játszott.

"Csodálatos érzés volt számomra bemutatkozni a nemzeti csapatban. Ez volt az első alkalom, hogy magamra húzhattam a horvát címeres mezt. Nagyon jó játékosok vannak a keretben, és igazán jó csapatot alkotunk. A szövetségi edzőnk a két felkészülési mérkőzés alkalmával új taktikával küldte fel a csapatot a pályára, talán ennek köszönhető, hogy nyernünk nem sikerült, de a játék legtöbb elemében felülmúltuk ellenfelünket. Biztos vagyok benne, hogy a tétmérkőzéseken győzni fogunk. Nagyon örülök a lehetőségnek, és mindent megteszek azért, hogy legközelebb is kapjak meghívót a válogatottba. Ehhez elengedhetetlen, hogy itt a Vidiben is folyamatosan jó teljesítményt nyújtsak a bajnoki mérkőzéseken és az edzéseken is egyaránt" - nyilatkozta honlapunknak Ante Solomun.
Kovácsik, Pátkai és Fiola is meghívót kapott a válogatottba
2017. Szeptember 25.
Ahogy a Lettország és Portugália elleni vb-selejtezők alkalmával, ezúttal is három Vidi-játékos szerepel Bernd Strock szövetségi kapitány keretében.
Már 30-0-s gólkülönbséggel vezeti a tabellát U14-es csapatunk
UTÁNPÓTLÁS @ 2017. Szeptember 25.
Felnőtt női gárdánk is győzött, de a többieknek sajnos nem sikerült jól a hétvége.
Klubunk szurkolói buszt indít a DVTK elleni mérkőzésre
SZURKOLÓI @ 2017. Szeptember 25.
A szervezett utazásra csütörtökön 14 óráig lehet jelentkezni a Piac téri VidiShopban.
Heti menü: a Vidi a DVTK ideiglenes otthonába látogat, a Vidi II a Csepelt látja vendégül
2017. Szeptember 25.
Első és második csapatunk is a tabella éléről várja az újabb bajnoki fordulót!
Bravúros győzelemmel ugrott a tabella élére a Vidi II
2017. Szeptember 24.
Második csapatunk Elvir Hadzic góljával 1-0-ra nyert Kaposváron, és vezeti az NB III-as bajnokságot.
Varga József: "Küzdelmes mérkőzés volt"
INTERJÚ @ 2017. Szeptember 24.
Csereként beállt középpályásunk szerint mindkét irányba eldőlhetett volna a meccs kimenetele.



















