hu en
2016. Szeptember 19. 14:36  -  Papp Brigitta   -   Fotó: vidi.hu
UTÁNPÓTLÁS
Minden utánpótlás csapatunk ponttal zárt a hétvégén

A Vidi U18-as lányai 29 gólt lőttek a Csákvárnak.

Az U19-esek a Gyirmót SE csapatát fogadták a bajnokság 4. fordulójában, és Csongrádi Márk góljával 1-1-es döntetlent játszottak.

Az U17-esek és az U16-osok a Szolnoki MÁV otthonába utaztak szombaton, ahonnan mindkét csapatunk három ponttal távozott. A 17 évesek Varjas László mesterhármasával 3-0-ra, a 16 évesek pedig Fellner Krisztofer góljával 1-0-ra nyertek.

Az U16-osok ezzel a győzelemmel egyedüli hibátlanként vezetik a tabellát. „A Szolnok hajtós csapat, nekünk pedig ezúttal is a türelmetlenség volt a legnagyobb ellenfelünk. Amint a srácok lenyugodtak, és türelmesen játszottak, ellenfelünk nem tudta felvenni a kesztyűt ellenünk. Így alakult ki a gólunk is, Ács, Megyeri, Kojnok, Fellner összjáték végén Fellner zavartalanul talált a kapuba. Sok hasonló támadásunk volt, ahol az utolsó passzok pontatlansága miatt nem szereztünk gólt. Dicséretes volt a csapat védekezése, hiszen nem volt komolyabb feladata kapusunknak”mondta Thomas Sowunmi, az U16-osok edzője.

U15-ös és U14-es csapatunk a Győrt fogadta Sóstón. A 15 évesek 4-3-as, a 14 évesek pedig 5-2-es győzelmet arattak.

„A fizikálisan erős és három támadóval felálló Győr ellen nagyon nehéz feladatunk volt. Sajnos már a 2. percben mögénk kerültek, és egy visszapasszolt labdából megszerezték a vezetést. Nekünk pedig majd 10 perc kellett, hogy elkezdjünk játszani, majd egy szabadrúgásból tudtunk egyenlíteni. A fordulópontot a Győr kihagyott 11-ese jelentette, onnantól mi irányítottunk, és magabiztosan nyertük meg a mérkőzést. A siker értékét növeli, hogy egy jó erőkből álló, nálunk sokkal erősebb fizikumú csapatot sikerült legyőznünk, a szezon eddigi legjobb játékával”értékelt Bozai Attila, U15-ös vezetőedző a találkozó után.

A Vidi NB II-es női csapata 3-3-as döntetlent játszott az Airnergy FC-vel, góljainkat Romanoczki Kármen, Kovács Zsuzsa és Trampler Kinga szerezték.

A forduló és a szezon eddigi legnagyobb győzelmét az U18-as lányok aratták a Csákvár TK elleni 29-0-ás sikerükkel. Szehofner Vivien 8, Szabó Bernadett 6, Trampler Kinga és Császár Zsófia 5-5, Demeter Renáta 2, Kántor Krisztina, Baksa Bianka Barbara és Földesi Fruzsina 1-1 gólt lőtt.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek