Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Debrecen egy hellyel áll előttünk a tabellán, ha győzünk, megelőzzük őket.

A DVSC a harmadik helyen végzett a 2015-2016-os szezonban, így nyáron indulhatott az Európa Ligában. Két kört mentek a nemzetközi porondon a hajdúságiak: az elsőben a san marinoi La Fioritát még 7-0-ás összesítéssel búcsúztatták, a másodikban azonban a fehérorosz Torpedo Zsodino csapatától kettős vereséget szenvedtek.
A bajnokságot egy Paks elleni hazai döntetlennel kezdték, majd 3-1-re kikaptak a Vasas otthonában. Kondás Elemér vezetőedző a találkozó után lemondott, helyét ideiglenesen a korábbi sikeredző Herczeg András vette át, akivel 4-0-ra legyőzték a Gyirmótot, 1-0-ra pedig a Mezőkövesdet. Augusztus 8-án nevezték ki a piros-fehérek új vezetőedzőjét, a portugál Leonel Pontest. Az MTK ellen 1-1-es döntetlent ért el a csapat, a Haladástól pedig 1-0-ra kikapott, így jelenleg 8 ponttal a hatodik helyen áll a Loki.
Az előző szezonban háromszor is legyőztük a DVSC-t, augusztusban, Székesfehérváron 1-0-ra, decemberben, Debrecenben 2-1-re és áprilisban, Felcsúton 1-0-ra.
Vasárnapi ellenfelünknél a legutóbbi fordulóban a következő játékosok kaptak lehetőséget: Danilovics - Korhut, Mészáros, Brkovic, Varga, Tisza (Castillion), Kuti, Djelmic (Bereczki), Kulcsár, Jovanovic (Ferenczi), Horváth.
Feczesin Róbert: "Ilyen nagy arányban is megérdemelten nyertünk a DVSC ellen"
2016. Augusztus 23.
Támadónk arról is beszélt, hogy a háromhetes válogatott szünet nagy része a munkáról fog szólni, de a következő napokban az egész csapat pihenőt kapott.
Tarolt a Vidi a 7. fordulóban
RÓLUNK ÍRTÁK @ 2016. Augusztus 23.
Vezetőedzőnk mellett Lang, Géresi, Feczesin, Nego, Vinícius, Pátkai és Bódi is bekerült a forduló válogatottjába, és az idei InStat rekordot is válogatott védőnk, Lang Ádám szolgáltatta.
Géresi Krisztián: "Az első perctől kezdve látszódott, hogy melyik csapat szerzi meg a győzelmet"
2016. Augusztus 22.
Géresi góllal és gólpasszal járult hozzá vasárnap este csapatunk fölényes, történelmi győzelméhez a DVSC ellen.
Henning Berg: „Ez egy remek este volt“
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2016. Augusztus 21.
Vezetőedzőnk érthető módon elégedett volt a csapat játékával, Leonel Pontes kritikusan értékelt a találkozó után.
Rekord-győzelem a Loki ellen
VIDEOTON FC - DVSC 5-1 (2-1) @ 2016. Augusztus 21.
Soha nem lőttünk még 5 gólt bajnokin a DVSC-nek, ráadásul ez volt zsinórban az ötödik győzelmünk a hajdúsági alakulat ellen.
Leonel Pontes: „A három pontért fogunk küzdeni"
2016. Augusztus 21.
A DVSC nemrég kinevezett vezetőedzője kemény összecsapásra számít a ma esti rangadón.



















