Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk szerint a keret tagjai értékes nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodtak az EL-selejtezők során.

„A játékosok önbizalmat meríthetnek a csütörtöki teljesítményükből, megmutatták, hogy európai középszintet képviselő csapat ellen is képesek jól játszani. Balszerencsések voltunk, hogy nem jutottunk tovább, de így is nagyon értékes tapasztalatokat szereztünk. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy jövő nyáron az ilyen nemzetközi meccsek miatt is felkészültebbek leszünk és nagyobb esélyünk lesz arra, hogy csoportkörbe kerüljünk. A bajnoki eredményeinkre valamennyire hatással volt, hogy heti két mérkőzést játszottunk, de most már kizárólag a bajnokságra koncentrálunk, szóval jönnie kell a jobb eredményeknek. Persze kemény meccset játszottunk csütörtökön, de győzni szeretnénk ma este, mindent megteszünk majd a három pontért. A Gyirmót az eddigi találkozóin különböző felállásokban játszott, de jól felkészültünk ellenük, tudjuk, hogy mit kell tennünk a sikerhez“ – mondta a 18.00-kor kezdődő bajnoki előtt vezetőedzőnk, Henning Berg.
Hét Vidi-játékos a forduló válogatottjában
STATISZTIKA @ 2016. Augusztus 10.
Pátkai Máté lett a 4. játéknap legjobbja.
Juhász Roland: „Nekem mindig az a fontos, hogy a maximumot nyújtsam”
OTP BANK LIGA @ 2016. Augusztus 08.
Csapatkapitányunk beszélt a Gyirmót elleni mérkőzésről, és arról is, hogy érzi magát a középpályán.
Magabiztos győzelem az újonc Gyirmót otthonában
TUDÓSTÁS @ 2016. Augusztus 07.
Az első játékrész még nem hozott gólt, a második viszont négyet is! Juhász, Lazovics, Pátkai és Feczesin találataival nyertünk.
Henning Berg: „Ideje volt, hogy a bajnokságban is nyerjünk”
2016. Augusztus 07.
A két vezetőedző értékelte a vasárnap esti gyirmóti bajnokit.
Urbányi István: „Ez a meccs egy nagyon komoly szintfelmérő lesz“
2016. Augusztus 07.
Az újoncok mestere szeretné felborítani a papírformát az Alcufer Stadionban.
Bódi Ádám: „Nincs más lehetőségünk, csak a győzelem”
OTP BANK LIGA @ 2016. Augusztus 06.
A Vidi középpályása a Gyirmót elleni mérkőzés kapcsán azt is kiemelte, szükség van a jó egyéni megoldásokra.



















