Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Középpályásunkat a Gyirmót FC elleni vasárnapi mérkőzésről kérdeztük.
„Természetesen maradt bennünk rossz érzés a csütörtöki kiesés után, főleg, hogy ott voltunk a továbbjutás kapujában, mégsem sikerült, de nem szabad, hogy ez a Gyirmót elleni mérkőzésre rányomja a bélyegét. Profi játékosok vagyunk, vissza kell zökkennünk a hazai bajnokságba, ahol ráadásul nem indultunk túlságosan jól, szerintem inkább ez az, amit nehezebb feldolgoznunk. Motiváltan kell pályára lépnünk, hiszen régen rossz, ha nem tudjuk megtalálni a saját motivációnkat, bármilyen mérkőzésről is legyen szó. Inkább azért lesz nehéz a hétvégi mérkőzés, mert tavaly nem nagyon ment nekünk a feljutó csapatok ellen, és biztos vagyok benne, hogy a Gyirmót is mindent megtesz majd annak érdekében, hogy pontot, vagy akár pontokat szerezzen. Úgy gondolom, a helyzetkihasználásunk lesz a kulcs ellenük, mert abban biztos vagyok, hogy dominálni fogunk, és itt nem lebecsülve a Gyirmótot, hiszen jó focit játszanak, nem védekező stílusúak. Jó lenne olyan meccset játszani, ahol nem nekünk kell az eredmény után futni. Sajnos rosszul indultunk, de a bajnokság elején vagyunk és ez még behozható hátrány, persze most már semmilyen botlást nem engedhetünk meg magunknak” – mondta Kovács István a Gyirmót elleni meccs előtt.
Pátkai Máté lett a 4. játéknap legjobbja.
Csapatkapitányunk beszélt a Gyirmót elleni mérkőzésről, és arról is, hogy érzi magát a középpályán.
Az első játékrész még nem hozott gólt, a második viszont négyet is! Juhász, Lazovics, Pátkai és Feczesin találataival nyertünk.
A két vezetőedző értékelte a vasárnap esti gyirmóti bajnokit.
Az újoncok mestere szeretné felborítani a papírformát az Alcufer Stadionban.
Vezetőedzőnk szerint a keret tagjai értékes nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodtak az EL-selejtezők során.