hu en
Újpest FC Végeredmény 0-3
Videoton FC
Bajnokság, 2015-2016
Tavaszi szezon - 33. forduló
2016.04.30., Szombat @ 16:30
Budapest, Szusza Ferenc Stadion

20 fok, napsütés
0 Gól 0
0 Kapu felé tartó lövés 0
0 Tizenegyes 0
0 Szöglet 0
0 Sárga lap 0
0 Kiállítás 0
Játékvezető:
Szabó Zsolt
Asszisztensek:
Berettyán Péter, Kóbor Péter
Tartalék játékvezető:
Bozó Zoltán
90 +3.Vége, csapatunk 3-0-ra nyert Újpesten, és 2016-ban ezüstérmesek lettünk. SZÉP VOLT, FIÚK!
90 +2.GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!
Szép támadás végén Juhász Roland lőtt 18 méterről nagy gólt!
90.3 perc a hosszabbítás.
89.Közben a Vasas már 2-0-ra vezet az MTK ellen, így nagy valószínűséggel a Puskás és a Békéscsaba búcsúzik az élvonaltól.
89.Stopira szép cselekkel került ziccerbe, éles szögből leadott lövését azonban védte Banai.
87.Tischler helyére Haraszti állt be.
85.Géresi lövését védte Banai.
83.Géresi is besárgult!
82.Nego helyére Kovács állt be.
81.Mohl talált a kapunkba, de már magasban volt a partjelző zászlaja - les!
77.
 
76.GÓÓÓÓÓÓÓL!
Géresi nagyon szépen és erőszakosan vitte el a labdát az alapvonal mellett egy hazai védőt becsapva, majd Tischlernek passzolt, aki 7 méterről ezúttal már nem hibázott!

75.Hazard helyére Kabát állt be.
74.Ismét egy szép Géresi beadást láthattunk, a címzett ezúttal Nego volt, aki 8 méterről, kapásból kapura lőtt, Banai védett.
72.Diarra és Simon kakaskodtak, mindketten sárga lapot kaptak.
70.Géresi beadását fejelte 5 méterről kapu mellé Tischler.
69.Cseke szabálytalankodott, sárga lap!
65.Oliveira helyére Géresi állt be.
64.Megszerezte a vezetést a Vasas az MTK ellen, így hiába vezet a PAFC továbbra is 2-0-ra a Honvéd ellen, jelenleg a felcsúti csapat a másik kieső a Békéscsaba mellett.
63.Andric nem túl erős, középre tartó fejesét védte magabiztosan Danilovics.
62.A fehérvári szurkolók Horváth Ferencet éltetik, edzőnk pedig tapssal köszöni meg a biztatást!
61.Lencse helyére Diarra állt be.
58.Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mostantól nem kell nézni a többi meccs alakulását, ha megőrizzük az előnyünket, akkor biztos az ezüstérem!
56.
 
55.GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!
Nego
kapott remek labdát a jobb szélen, 16 méterről pedig óriási gólt lőtt!
52.Újabb hatalmas kimaradt ziccer. Nego volt önzetlen, és hozta kihagyhatatlan helyzetbe Tischlert - ő azonban kihagyta, 9 méterről a kapusba lőtte a labdát.
51.Mi maradt ki?!
Suljic vezethette egyedül a labdát a kapusra, akit ki is cselezett, de közben hátulról egy védő utolérte, és szögletre mentett. Hatalmas helyzet volt!

50.A második játékrészt a hazaiak kezdték aktívabban.
46.Csere nélkül folytatódik a meccs!
45 +3.Vége az első félidőnek.
45 +2.Pátkai ugratta ki szép labdával Tischlert, aki 15 méterről kapura is lőtt, Banai nagyot védett.
45.Két perc a hosszabbítás az első félidőben.
43.A kiállítás óta - érthető mód - mi birtokoljuk többet a labdát, de a betömörülő hazai védelmet eddig nem sikerült feltörnünk.
39.Szolnoki nagy bedobását követően Tischler fejelhetett kapura, Banai védte a nem túl erős, középre tartó fejest.
36.
 
34.A PAFC már 2-0-ra vezet a Honvéd ellen, és a Ferencváros is megszerezte a vezetést a Haladás ideiglenes soproni otthonában.
33.Tischler szabadrúgását védte bravúrral az imént beálló fiatal újpesti kapus.
31.Bardhi helyére Banai állt be.
30.Balajcza kezezett a 16-oson kívül gólhelyzetben, Szabó azonnal felmutatta a piros lapot az Újpest hálóőrének!
29.Oliveira tekerte kapu elé a szabadrúgást, de a hazai védők tisztázni tudtak.
28.Kecskés kezezett 17 méterre a hazai kaputól, sárga lap, és jó helyről szabadrúgás!
27.Mohl beadását húzta le az ötösön belül nagyon magabiztosan Danilovics.
26.Lencse lőtt 14 méterről, kiszorított helyzetből jócskán kapu mellé/fölé.
24.
 
22.Tetszetős hazai támadás végén újra Bardhi került helyzetbe, és megint kapu mellé lőtt, de közben már lest jelzett a partjelző.
19.Közben a Puskás Akadémia megszerezte a vezetést a Honvéd ellen, így ebben a pillanatban a Békéscsaba mellett a másik kieső a Vasas.
15.Továbbra sincs helyzet, a játék főleg a középpályán zajlik.
13.
 
10.Stopira beadását Tischler az alapvonalon túlról fejelte vissza középre, az Újpesté a labda.
9.Ismét Bardhi került ígéretes helyzetbe, ezúttal azonban elkapkodta, és csúnyán kapu mellé lőtt.
8.Mindkét oldalon láthattunk már egy-egy szögletet, de komolyabb veszélyt egyik sem okozott.
5.Szolnoki szabálytalankodott a félpályánál, Szabó sporttárs szóbeli figyelmeztetésben részesítette védőnket.
2.Máris egy hatalmas hazai helyzet Bardhi lőtt nem sokkal kapu mellé 12 méterről.
1.Mi kezdtük a meccset!
-4.Érkeznek a csapatok, a mieink piros-kékben, a hazaiak lila-fehérben lépnek pályára. 
-15.Végeztek a csapatok a bemelegítéssel, hamarosan kezdődik a mindent eldöntő bajnoki!
-30.
 
-35.Ezúttal Dvéri Zsolttal készítettünk hosszabb interjút a "Hazai pályán" rovatunk keretén belül, hiszen Drazsé a Vidi mellett az Újpestben is szerepelt játékosként. Az interjút ide kattintva olvashatja el!
-40.A két csapat játékosai elkezdték a bemelegítést!
-45. 
-50.Íme az Újpest elleni kezdőcsapatunk: Danilovics - Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira - Simon, Pátkai - Nego, Suljic, Oliveira - Tischler
-58.
 
-65.Üdvözöljük szurkolóinkat Újpestről, ahol 16.30-kor kezdődik csapatunk mindent eldöntő bajnokija!
Mérkőzés után

Horváth Ferenc:
„Rendhagyó módon az egész szezonról beszélnék inkább. Nagyon szépen köszönöm a játékosoknak az év végi hozzáállást, bebizonyították, hogy nagyon jó labdarúgók. Köszönöm a stábnak a segítséget, remekül tudtunk együtt dolgozni, nagyon sokat tettek azért, hogy a csapat második legyen és persze köszönjük a szurkolóknak is, akik végig, az első perctől az utolsóig mellettünk álltak. Nem utolsósorban köszönöm Kovács Zolinak is, aki szintén sokat segített nekünk. De. Azt is el szeretném mondani, hogy nem könnyű magyar edzőnek lenni. Amikor idekerültem, sok magyar kollégám azt mondta, hogy nem vagyok idevaló – remélem, holnap olvasnak újságot. A szövetségi kapitánynak sok sikert kívánok az Eb-re, de annak a híve vagyok, hogy mindenki a saját csapatával foglalkozzon. És, egy kicsit a sajtó miatt sem könnyű magyar edzőnek lenni, mert két órával a mérkőzés előtt megjelentetik azt, hogy nem én vagyok ennek a csapatnak az edzője, miközben a szerződésem május 15-ig szól. Nincs ezzel gond, de nehéz az elmondottak mellett dolgozni – mindentől függetlenül persze büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.

Nebojsa Vignjevics:
„Gratulálok a Vidinek a második helyhez, nagyon jó csapatot rakott össze kollégám. A mai meccset két külön részre szedném – a kiállítás előttire és utánira. Egyenlő létszámban szerintem kontrolláltuk a meccset, de utána már egyértelműen jobb volt a Fehérvár, mi több hibát vétettünk, így nem nyerhettünk. Sajnálom, hogy a bajnokságot így fejeztük be, de bízom benne, hogy egy hét múlva a kupadöntő után mi ünnepelünk majd.“

Adatok
Online közvetítés
Összeállítások
Felállás
Edzői nyilatkozat
Képgaléria
Összefoglaló
Eredmények
2016. Április 30. 19:00  -  Szerző: Acsai N. Ferenc  -  
TUDÓSÍTÁS
Győzelem Újpesten - a Vidié az ezüstérem

Csapatunk 3-0-ra nyert a meccs 30. percétől emberhátrányban futballozó lila-fehérek otthonában, ezzel megszereztük a második helyet és a jogot, hogy indulhassunk az Európa Ligában. 

Az OTP Bank Liga 33. fordulójában Újpesten léptünk pályára. A tét számunkra az ezüstérem volt, a hazaiak viszont már semmiképp nem léphettek feljebb a hatodik helynél. Horváth Ferenc vezetőedző ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, mint az előző fordulóban az MTK ellen.

Nagy lila-fehér-helyzettel kezdődött a találkozó, Bardhi bombázott a kapunk mellé 12 méterről az 1. percben. Az ígéretes kezdés után a félidő első fele viszonylag eseménytelenül telt, a hazaiak részéről Lencse és Bardhi próbálkoztak, de mindketten célt tévesztettek, mi nem tudtunk helyzetet kialakítani. A 30. percben Balajcza a tizenhatoson kívül ért bele Oliveira lövésébe, a játékvezető azonnal kiállította az újpesti kapust. Vignjevics mester Erin Bardhit hívta le a pályáról, hogy Banai Dávid be tudjon állni, aki rögtön egy bravúrral nyitott, Tischler hatalmas erejű szabadrúgását ütötte ki. A játékrész utolsó percében Pátkai ugratta ki Tischlert, aki kicsit jobbról, 11 méterről lőtt, Banai szépen védett.

Szünetben egyik csapat sem cserélt. Az 51. percben óriási helyzet maradt ki: Suljic vezethette egyedül a labdát a kapusra, akit ki is cselezett, de közben hátulról egy védő utolérte, és szögletre mentett. Egy perc telt el a következő ziccerünkig, de ez is kimaradt: Nego volt önzetlen, és hozta helyzetbe Tischlert 12 méterre az újpesti kaputól, támadónk azonban Banaiba lőtte a labdát. Az 55. percben végre megszereztük a vezetést, Nego ezúttal nem passzolt, hanem 16-17 méterről a jobb felsőbe bombázott! (0-1.)

A 63. percben Andric nem túl erős, középre tartó fejesét védte Danilovics. 10 perccel később Géresi adott be jól balról, a hosszún érkezett Nego és ballal, kapásból lőtt, Banai fogta a labdát. A 77. percben növeltük előnyünket: Géresi verte meg egy az egyben Herist, az alapvonalról visszapasszolt, Tischler pedig 8 méterről a bal alsóba lőtt! (0-2.)

A 81. percben Mohl talált a kapunkba, de az asszisztens már korábban lest jelzett, így érvénytelen volt a gól. A vége előtt nem sokkal Stopira került helyzetbe, közeli lövése azonban elakadt Banaiban. A mérkőzés utolsó momentumaként Juhász Roland is beköszönt, 18 méterről nagy gólt lőtt a jobb alsó sarokba, beállítva ezzel a 3-0-s végeredményt. Ezzel a győzelemmel megszereztük az ezüstérmet, nyáron pedig indulhatunk az Európa Ligában!

A lefújás után az egész meccset végigszurkoló 400 fehérvári drukkernek köszönte meg a biztatást a csapat, nem sokkal később pedig a Szusza Ferenc Stadionban vehették át a játékosok és a szakmai stáb tagjai az érmeket. Amit természetesen megvártak szurkolóink, a csapat pedig újra kiment hozzájuk.

Az OTP Bank Liga 2015-2016-os szezonjának ezüstérmese tehát a Videoton FC! Szép volt, fiúk!

 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek