
Második csapatunk remekül kezdte a találkozót, Sejben negyedóra alatt duplázott.
A Vidi II tavasszal valamivel visszafogottabb teljesítményt nyújtott, mint az őszi idényben, ennek ellenére továbbra is harcban vagyunk a dobogóért. Disztl László vezetőedző egy nagyon motivált csapatot küldött pályára vasárnap délután a III. kerületben.
Már a 7. percben gólt ünnepelhettek a fehérvári játékosok: Soumah ugratta ki Sejbent, akinek lövését elsőre még védte Szatmári, a kipattanót azonban már nem hibázta el a Vidi fiatal támadója. A 15. perc végén ismét Sejben volt eredményes, a gólpasszt ezúttal Schiller Patrik jegyezte. Kétgólos előnyünk birtokában a labdatartásra helyeztük a hangsúlyt, a hazaiak komolyabb gólhelyzetet nem tudtak kialakítani ebben a játékrészben.
Fordulás után eggyel nagyobb fokozatra kapcsolt a III. Kerület, és bár a kapunk a második félidő derekáig továbbra sem forgott veszélyben, a labdát már jóval nagyobb százalékban birtokolták, mint tették azt az első 45 percben. Nekünk volt néhány komolyabb kontratámadásunk, Sejben közel járt a mesterhármashoz, de az 57. percben Szatmári nagyot védett.
A mérkőzés utolsó húsz percében aztán Gyánót is próbára tették több alkalommal a hazai játékosok, de fiatal kapusunk eszén nem tudtak túljárni, így végül maradt a 0-2, mi pedig ismét visszakerültünk a dobogóra.
A Vidi II legközelebb jövő héten vasárnap a Sárvár csapatát látja vendégül a Sóstói Stadionban.