Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Szélre azonban számítani kell Felcsúton. A hőmérséklet 10-12 Celsius-fok körül alakul majd.

"Szombaton egy ciklon helyeződik a Kárpát-medence fölé, emiatt erősen felhős, borult időjárásban lesz részünk. Felcsúton a Videoton FC - Vasas FC mérkőzés ideje alatt csapadéktevékenység már nem várható, a mérsékelt szél többször megélénkülhet, a késő délutáni órákban kiérkező szurkolók 10-12 Celsius-fok körüli hőmérsékletre számíthatnak" - mondta Gaál Nikolett, a vidi.hu meteorológusa.

Géresi Krisztián egy héten belül másodszor került be az álomcsapatba.

Saját nevelésű támadónk második NB I-es gólját szerezte a Vasas ellen, emellett kapufát is lőtt, és az egyenlítő találat előkészítéséből is kivette a részét.

Vezetőedzőnk sajnálja az elveszített két pontot, Michael Oenning szerint reális eredmény született.

Az első játékrészben négy perc alatt két gólt kaptunk, a második félidőben pedig három perc alatt egyenlítettünk. Rengeteg helyzetünk volt, végül azonban csupán egy pontot szereztünk.

Vezetőedzőnk két motivált csapatra és győzelemre számít ma este.

A Haladás elleni első félidei játékra építene ellenünk az angyalföldiek német mestere.