Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Játékosaink mellett a város több remek sportolója is részt vett a pénteki sportnapon.
Nem kell ahhoz különleges esemény, hogy a diákok a péntek délutánt és a kezdődő hétvégét várják, ezúttal azonban talán még jobban készültek a fiatalok, hogy véget érjen a heti tanítás, hiszen 14:00 órakor kezdődött a Bregyó Sportközpontban a Székesfehérvári Diáktanács idei sportnapja.
Klubunkat sajátnevelésű támadónk, Sejben Viktor, valamint szélsőnk, Haraszti Zsolt képviselte az eseményen, ahol játékosaink mellett a Fehérvár AV19, a Fehérvár KC és az Alba Fehérvár sportolói is jelen voltak. Somos Zoltán sportújságíró beszélgetett a meghívottakkal, majd következett az ilyenkor elmaradhatlan közös fotózkodás és dedikálás.
A diákok egyébként nem csak hallgatói volt az eseménynek, hiszen a helyszínen több mint 30 csapat küzdött egymás ellen a kispályás focibajnokságon, de többek között streetballban és kötélhúzásban is versenyeztek a fiatalok.
Felkészülési mérkőzésen 2–1-re kaptak ki a fiatalok. A csapat kapujában Zöldesi Illés állt, csereként pályára lépett Sejben Viktor is.
Március 22-én Görögországban játszik felkészülési mérkőzést a csapat.
Fiatal támadónk vasárnap már be is mutatkozhat az NB II-ben.
Kovács István és Sejben Viktor a klub, valamint Feczesin Róbert és Simon Ádám ajándékait vitték el a gyerekeknek.
Géresi Krisztián, Kovácsik Ádám és Sejben Viktor a ring mellett töltötték a szombat estéjüket.
A 19 éves támadó nyolc bajnokin jutott eddig szóhoz, melyeken egy gólt szerzett.