Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Zöld-foki Köztársaság legjobbjai Marokkó ellen léptek pályára.

Az elmúlt napokban az európai válogatottak a nyári Eb jegyében felkészülési mérkőzéseket játszottak, balhátvédünk, Stopira azonban két Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőn lépett pályára Marokkó ellen. A Zöld-foki-szigeteki hátvédet a két tétmeccsről kérdeztük, miután újra csatlakozott keretünkhöz.
„Sajnos mindkét mérkőzésen kikaptunk Marokkó ellen. Az első meccsen nem játszottunk úgy, ahogyan igazából tudunk, ennek ellenére voltak helyzeteink, de ezek rendre kimaradtak. A második mérkőzésen szerintem nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, de a játékvezető és az asszisztensei... Nem szeretném azt mondani, hogy emiatt kaptunk ki, maradjunk annyiban, hogy egy tizenegyes és egy kiállítás után Marokkó már irányítani tudta a meccset. A mi válogatottunk néhány éve elég mélyről indult, de sok munkával ma már ott vagyunk a legmagasabban jegyzett afrikai válogatottak között. Ezért nagyon sokat küzdöttünk és a mai napig néha meg kell harcolni az ellenfelek mellett a külső körülményekkel is“ - mondta.
Stopira és csapattársai – többek között a volt Vidi-csatár, Zé Luis – jelenleg a csoport második, még továbbjutást érő helyén állnak.
„São Tomé és Príncipe és Líbia ellen zárjuk a csoportkört, van még esélyünk, úgyhogy mindent megteszünk majd azért, hogy ott legyünk az Afrikai Nemzetek Kupáján. Szükségünk lesz mind a hat pontra ahhoz, hogy 2017-ben Gabonban is bizonyítani tudjuk, hogy erős csapat a miénk“ - tette hozzá Stopira.
InStat - Scsepovics csúcsot döntött
STATISZTIKA @ 2017. Március 17.
Rajta kívül még négy Vidi-játékos került a 20. forduló álomcsapatába. A játéknap elmaradt találkozóját pótolták, így már hiánytalan az elemzés.
Stopira: "Ez az időszak nagyrészt a fizikai felkészítésünkről szól"
2017. Január 15.
Válogatott védőnk azt is megosztotta velünk, miért érzi magát otthonosan Dubajban.
Stopira: "Az egyik legszebb karácsonyi ajándékot a Vidi-szurkolóktól kaptam"
2017. Január 01.
Csapatunk válogatott védője értékelte az őszi szezont és beszélt új posztjáról is.
Géresi Krisztián és Stopira dedikáltak a VidiShopban
2016. December 08.
Támadónk és hátvédünk találkozott szurkolóinkkal az év utolsó bajnokija előtt.
Stopirával szerződést hosszabbított klubunk
2016. November 16.
A ballábas közönségkedvenc védő kontraktusa 2017 nyarán járt volna le, ezt hosszabbították most meg a felek 2+1 évvel.
Stopira ismét meghívót kapott hazája válogatottjába
2016. Október 28.
November 12-én Burkina Faso ellen folytatja a vb-selejtezősorozat csoportmérkőzéseit a Zöld-foki Köztársaság.



















