Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A rutinos játékvezető legutóbb, néhány hete, az Újpest elleni bajnoki rangadónkon fújta a sípot.

Kassai Viktor 1990-ben tett játékvezetői vizsgát, a hazai élvonalban 1999 óta, a nemzetközi porondon 2003 óta vezet mérkőzéseket.
Az előző szezonban két bajnoki mérkőzést vezetett nekünk, a Puskás FC elleni 3-0-ás győzelmünk, illetve a Paks elleni 2-0-ás győzelmünk alkalmával fújta a sípot. Idén az MTK - Vidi, a Haladás - Vidi és az Újpest - Vidi találkozókon bíráskodott.
Kassai két segítője Ring György és Tóth II Vencel lesz, a tartalék játékvezetői teendőket pedig Erős Gábor látja majd el a szerdán, 18.00-kor kezdődő kupavisszavágón.
Horváth Ferenc: „Százhetven percig kézben tartottuk a párharcot“
2016. Március 02.
Vezetőedzőnk és Thomas Doll értékelte a szerda esti kupameccset.
A Ferencváros jutott a kupaelődöntőbe
TUDÓSÍTÁS @ 2016. Március 02.
Hiába vezettünk Stopira góljával a 21. percben, végül megfordították a meccset a zöld-fehérek, 2-1-re nyertek és több idegenben szerzett góllal továbbléptek.
Thomas Doll: „Ezúttal nem lehet hibázni!"
2016. Március 02.
Az FTC vezetőedzője abban bízik, hogy csapata képes lesz megfordítani a párharcot.
Nem várható eső a Vidi - Fradi kupameccsen
IDŐJÁRÁS @ 2016. Március 02.
5-7 Celsius-fokra és mérsékelt szélre számíthatunk szerda este Felcsúton.
Horváth Ferenc: „Úgy játszunk majd, mintha 0-0-ról indulna a párharc“
2016. Március 02.
Vezetőedzőnk nem foglalkozik az első mérkőzés eredményével, gólt, gólokat vár a csapattól az FTC elleni kupavisszavágón is.
Vereséggel hangolt a szerdai visszavágóra a Fradi
ELLENFÉL-LES @ 2016. Március 01.
Thomas Doll csapata a Honvédtól kapott ki bajnokin a hétvégén. Negyedik tétmeccsükön ez volt a második vereségük a zöldeknek 2016-ban.



















