Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk és Robert Jarni értékelte a Vidi-sikerrel záruló szombati bajnokit.
Horváth Ferenc:
„Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. A helyzetek megvoltak az első félidőben is, a második játékrészben pedig még több lehetőséget alakítottunk ki. Azt éreztem a játékosokon, hogy nagyon siettetik a vezető találatot, ezért azt mondtam nekik a szünetben, hogy nyugodjanak meg, jön majd a gól, ha az utolsó percben, akkor az utolsóban – nem gondoltam volna, hogy ezt ennyire komolyan veszik... Azt nem veheti el tőlünk senki, hogy az utolsó utáni másodpercig mentünk előre azért, hogy ezt a meccset megnyerjük, ennek meg is lett az eredménye. Nem csak a csapat, hanem a szurkolótáborunk is kitartott az utolsó pillanatig, köszönjük nekik a mai biztatást!“
Robert Jarni:
„Kemény meccs volt, mindkét oldalon szép helyzetekkel. Több gólt szerezhetett volna mindkét csapat, a végén viszont az emberhátrány talán eldöntötte a mérkőzést. A játékosokat dicséret illeti a hozzáállásuk miatt, de ennél egy kicsivel több kell a győzelemhez. Nehéz azt megfogalmazni, hogy mi hiányzik a három pontokhoz, ha valamit mondanom kell, azt mondanám, hogy jobban ki kell használnunk a kialakított helyzeteinket.“
Középpályásunk képviseli a Vidit a hétvége álomcsapatában.
A 75. perctől emberelőnyben futballoztunk, az őrült ötperces ráadás második percében a hazai csapat előtt adódott ziccer, a lefújás előtt pár másodperccel viszont megszereztük a győztes gólt.
Vezetőedzőnk bízik abban, hogy a Puskás Akadémia vendégeként sikerül kihasználnunk a kialakított lehetőségeket.
A tabella tizenegyedik helyéről várja a szombat délutáni meccset Robert Jarni csapata.
Francia védőnk elárulta, nem jött zavarba, amikor a Békéscsaba ellen támadóként küldték pályára, és a Puskás Akadémia FC ellen is nehéz meccsre számít.
A békéscsabai sporival negyedszer találkozunk ebben a szezonban.