Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A nagyváradi születésű 41 éves játékvezető legutóbb az Eger ellen vezetett nekünk bajnokit, 3 évvel ezelőtt.

Az 1974-ben Erdélyben született Szilasi Szabolcs 1999-ben szerezte meg a játékvezetői vizsgát, ezt követően különböző labdarúgó osztályokban tevékenykedett. Magyarországra költözve Veszprém megyében kezdett el dolgozni, ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára 2004-ben NB II-es, 2006-ban NB I-es játékvezető lett.
Szilasi legutóbb az Eger-Vidi (0-4) bajnokit vezette csapatunknak, 2013 márciusában. Ezen kívül még egy ETO elleni Magyar Kupa-meccsen működött közre ugyanabban az évben.
Szilasi segítő a szombaton 15.30-kor kezdődő Vidi - Békéscsaba bajnokin Georgiou Theodoros és Huszár Balázs lesznek, míg a tartalékjátékvezetői feladatokat Kóbor Péter látja el.
Fejes András: „Rengeteg helyzetet kidolgoztunk, de a befejezésekkel és a szerencsével hadilábon álltunk"
2016. Február 21.
Védőnk a Békéscsaba elleni mérkőzést követően értékelte a találkozót.
Horváth Ferenc: „A lehetőségeink ma is megvoltak"
2016. Február 20.
Vezetőedzőnk és Zoran Szpisljak értékelte a szombati bajnokit.
Egy pontot szereztünk a Békéscsaba ellen
TUDÓSÍTÁS @ 2016. Február 20.
Laczkó szerzett vezetést a 9. percben, amit Vaskó öngólja egyenlített ki nem sokkal később. A második félidőben több helyzetet kialakítottunk, kapufát is lőttünk, de az eredmény nem változott.
Napos, csapadékmentes időre számíthatunk szombat délután Felcsúton
IDŐJÁRÁS @ 2016. Február 20.
A Békéscsaba elleni bajnoki ideje alatt 5-7 Celsius-fok várható.
Zoran Szpisljak: „Az FTC ellen mutatott pozitív elemekre próbálunk építeni“
2016. Február 20.
A békéscsabaiak szervezett játékkal készülnek a Vidi ellen.
Horváth Ferenc: „Bízom benne, hogy sokan lesznek a Pancho Arénában“
2016. Február 20.
Vezetőedzőnk védekezésre összpontosító ellenfélre és sok Vidi-szurkolóra számít a mai meccsen.



















