Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Nagy kedvvel futballozott és gólpasszal járult hozzá a Loki elleni győzelemhez a Ferencvárostól Fehérvárra visszatért szélső.

"Jó meccset játszottunk, úgy érzem, jól ment a játék nekem és a csapatnak is. Uraltuk a mérkőzést, több helyzetet alakítottunk ki, mint a Debrecen és ezekből hármat sikerült is értékesíteni, örülök, hogy gólpasszal tudtam hozzájárulni a győzelemhez. Próbálok minél jobban teljesíteni és meggyőzni Horváth Ferencet, hogy a kezdőcsapatban van a helyem. Az alapozás kétharmadánál járunk, most jön majd a frissítés időszaka, úgyhogy nem vagyunk még top formában, de jól néztünk ki a mai meccsen és még jobbak leszünk az első tétmeccsre" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Haraszti Zsolt.
Haraszti Zsolt és Sejben Viktor a Székesfehérvári Diáktanács vendégei voltak
2016. Április 01.
Játékosaink mellett a város több remek sportolója is részt vett a pénteki sportnapon.
Filipe Oliveira: "Nagyon fontos volt a csapatnak a Haladás elleni győzelem"
INTERJÚ @ 2016. Március 05.
Középpályásunk szerint megérdemelten nyertünk, szerdán pedig újabb három pontért utazunk Miskolcra.
És egyébként, hogy élsz? - Villámkérdések Haraszti Zsoltnak
INTERJÚ @ 2016. Február 28.
2016-ban is folytatódik rovatunk, amiben nem kizárólag a labdarúgással, a meccsekkel kapcsolatban kérdezzük játékosainkat, hanem a mindennapi életükre, szokásaikra vagyunk kíváncsiak, vagyis olyan dolgokra, amelyek a munka vagy a sport mellett mindannyiunk életében fontos szerepet játszanak.
Haraszti Zsolt: "Motivált vagyok, és várom a találkozót, de nem fogom túlpörögni az FTC elleni kupameccset"
2016. Február 08.
Támadónk a szerdai FTC elleni kupameccsen kívül beszélt nekünk a felkészülésről és arról is, hogy mit vár a tavaszi szezontól.
Horváth Ferenc: „Sok mindent visszaláttam a felkészülés alatt gyakorolt elemekből“
2016. Január 30.
A Vidi vezetőedzője és Kondás Elemér értékelte a két csapat első szombati meccsét.
3-1-re győztünk a Debrecen ellen Sóstón
TUDÓSÍTÁS @ 2016. Január 30.
Félidőben még 0-0 volt a találkozó, később azonban Kovács, Lang és Feczesin is betalált.



















