Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A szlovén bajnok ellen betaláló támadónk szerint erős csapat ellen mérhettük fel, miben kell még javulnunk a szezon kezdetéig.

"Nagyon kemény és jó iramú meccset játszottunk, mindkét csapat komolyan vette a találkozót, voltak keményebb, de azért nem durva belépők. Hasznos volt ez az összecsapás, láthattuk, hogy miben kell még javulnunk a szezon kezdetéig. Miután emberelőnyben megszereztük a vezetést, nem engedhettük volna, hogy a hazai csapat egyenlítsen, de összességében jók voltunk, hiszen már az első félidőben is több lehetőséget kialakítottunk és stabilan védekeztünk. A gól mindig jókor jön nekem és a csapatnak is, mindegy, hogy felkészülési meccsről vagy élesről beszélünk, és természetesen boldog vagyok, hogy az Union Berlin után a Maribornak is betaláltam. Heffler balról adott középre jobbal, én pedig megelőztem a védőmet és elég távolról fejeltem a kapuba. Akkor leszek azonban igazán elégedett, ha a bajnokikon és a kupameccseken is sikerül minél többször betalálnom" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Feczesin Róbert.
Pátkai hazautazik, Suljic marad az edzőtáborban
HOGY VAN? @ 2016. Január 28.
A Maribor ellen megsérült két középpályás állapotáról dr. Kovács Tibor csapatorvos nyilatkozott.
Horváth Ferenc: „Jó meccset játszottunk, erős csapat ellen“
2016. Január 27.
A két vezetőedző értékelte a szerdai felkészülési találkozót.
Szekeres Adrián Gyirmóton folytatja
2016. Január 27.
Védőnk három és fél év után távozik Székesfehérvárról.
Délután már a pályán is elkezdődött a második edzőtábor
FELKÉSZÜLÉS @ 2016. Január 26.
A Bad Radkersburgban lévő szálláshoz közel gyakorolt a csapat kedden, szerdán következik a Maribor elleni edzőmeccs.
Megérkezett a Vidi Ausztriába
FELKÉSZÜLÉS @ 2016. Január 26.
Csapatunk autóbusza kedden kora délután gördült be Bad Radkersburgba. 14.30-tól egy közeli edzőpályán gyakorolnak a játékosok.
Hivatalosak az első hét tavaszi forduló kezdési időpontjai
SORSOLÁS @ 2016. Január 25.
Ötször szombaton, kétszer szerdán játszunk februárban és márciusban bajnokit. A Fradi elleni MK-negyeddöntő első felvonása február 10-én, 18.00-kor kezdődik Budapesten.



















