Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Középpályásunk ízületét decemberben megtisztították, az elmúlt időszakban Purger Szilárd, csapatunk fizioterapeutája dolgozott vele, aki most beszámolt arról, hogy van Pölö, és várhatóan mikor tér vissza.

„Pölöskei Zsoltnak decemberben volt egy előre eltervezett operációja, ami tulajdonképpen egy ízületi tisztítás volt, egy porcdarabot távolítottak el a bal térdéből. Erre egy korábbi sérülése miatt volt szükség. A beavatkozás jól sikerült, már a rehabilitációs fázis végéhez közeledünk. Az utóbbi időszak legfontosabb feladata az izom visszaszerzése volt. Éppen ezért ő nem a csapattal edzett, hanem külön foglalkoztunk vele. Ma már ott tartunk, hogy a futásokat együtt végzi a többiekkel, a következő feladatunk pedig az, hogy visszatérjünk a mozgás hatékonyságára, hogy a bal lábában újra meglegyen az a tolóerő, ami fontos az ő számára. Ha minden jól megy, és nem jön közbe semmi, akkor legkésőbb a jövő hét elején ismét a csapattal tud majd edzeni Pölöskei Zsolt. Azt mindenképp ki kell emelnem, hogy nagyon jó hozzáállása van „Pölö”-nek, nagyon sokat dolgozott azért, hogy minél gyorsabban újra százszázalékos állapotba kerüljön” – nyilatkozta honlapunknak Purger Szilárd fizioterapeuta.
Ismét teljes értékű munkát végez Pölöskei Zsolt
2016. Október 03.
Középpályásunk egyelőre még speciális kézvédőben, de már együtt edzett a csapattal.
Pölöskei Zsolt gyógyulása jó ütemben halad
2016. Július 27.
Középpályásunk lábfeje szenvedett zúzódást korábban, az elmúlt időszakban rehabilitációs munkát végzett.
Pölöskei Zsolt: "A célunk továbbra is a második hely megszerzése"
2016. Március 25.
Középpályásunk azt is elárulta, nem meglepetés számára, hogy az MTK is bejelentkezett az ezüstéremért.
Pölöskei Zsolt: „Messze vagyunk még attól, ami ebben a csapatban van”
2015. December 29.
Középpályásunk a beilleszkedéséről, és az elmúlt félévről beszélt.
Pölöskei Zsolt: "Felkészülten várjuk a Vasas elleni mérkőzést"
2015. November 20.
Középpályásunk azt is elárulta, hogy semmiképp nem szabad lebecsülni a Vasast.
És egyébként, hogy élsz? - Villámkérdések Pölöskei Zsoltnak
2015. Október 11.
Az új szezonban is folytatódik rovatunk, amiben nem kizárólag a labdarúgással, a meccsekkel kapcsolatban kérdezzük játékosainkat, hanem a mindennapi életükre, szokásaikra vagyunk kíváncsiak, vagyis olyan dolgokra, amelyek a munka vagy a tanulás mellett mindannyiunk életében fontos szerepet játszanak.



















