Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Remek időjárás, és jól előkészített futballpályák fogadták csapatunkat Valenciában, azonban a hosszú utazás után Horváth Ferenc vezetőedző szerdán még nem dolgoztatta meg a játékosokat, csütörtökön viszont már két edzés szerepel a programban.

Szerda hajnalban, pontban 6 órakor gördült ki a csapatunkat szállító autóbusz a Sóstói Stadion kapuján. A két és félórás út Bécsig csendben telt el, a legtöbben pihenéssel töltötték az időt, de egy igen komoly darts-verseny is zajlott a busz közepén Szolnoki Roland, Lang Ádám és Paudits Patrik között.

Bécsben a becsekkolást követően szinte azonnal fel is szállhattak a Swiss Air A321-es gépére a játékosok illetve a szakmai stáb tagjai, egy órával később pedig már Zürichben landolt a Vidit szállító repülőgép. Szerencsére itt sem kellett sokat várakozni, körülbelül 45 perccel később már a Valenciába tartó gép fedélzetén foglalt helyet a csapatunk.
Sokan a repülőgépen is megpróbálkoztak az alvással, mások filmet néztek, könyvet olvastak, Feczesin Róberték pedig kártyáztak.

14 órakor érkezett meg a Vidi Spanyolországba, és miután mindenki magához vette a csomagját, felszálltak a reptér előtt várakozó vidis autóbuszra. Játékosainkra még 100 km utazás várt, ennyire van ugyanis csapatunk szállása a valenciai reptértől. Oliva a város neve, ahol a következő másfél hetet tölti a Vidi. A 26 ezer fős spanyol település közvetlenül a tengerpart mellett fekszik.
16 óra volt, amikor elfoglalta mindenki a szállását, ezt követően a közeli futballpályára mentek a játékosok, ahol Horváth Ferenc vezetőedző könnyed átmozgató edzést tartott, majd következett a vacsora, amely után a játékosok a szobájukba vonultak.

Érdekesség, hogy akár csak tavaly Sotograndéban, ezúttal itt Valencia mellett is egy szállodában lakik csapatunk a német másodosztályú Union Berlin együttesével. Rajtunk kívül még két skót együttes is itt szállt meg Olivában, a Hearts U20 és a Rangers U20.
Csütörtökön délelőtt és délután is edzés vár játékosainkra.
Simon Ádám: "Nem adtam fel, erősen küzdöttem"
2017. Január 13.
Alig négy hónappal a gerincműtét után középpályásunk ismét együtt edzett a csapattal.
dr. Kovács Tibor: "Teljes létszámban jelen van az edzőtáborban a csapat egészségügyi stábja"
2017. Január 13.
Csapatorvosunk azt is elárulta, mik azok a dolgok, amelyek a legnagyobb kihívást jelentik orvosi szempontból.
A magyar labdarúgó-válogatott lett az év csapata az Év Sportolója gálán
2017. Január 13.
Juhász Roland, Fiola Attila és Lang Ádám is tagja volt a franciaországi Eb-n remekül szereplő együttesnek.
Késedi Gábor: "Örömmel fogadtam a Vidi megkeresését tavaly nyáron"
2017. Január 12.
Csapatunk vezető videóelemzőjével beszélgettünk a munkájáról, a válogatottról, a Vidiről, és arról is, mennyire adnak a statisztikai adatok valós képet a labdarúgók pályán nyújtott teljesítményéről.
A Vidi II is elkezdte a munkát
2017. Január 11.
Disztl László, a csapat vezetőedzője kiemelte, ebben a félévben a játékosok teljesítményének stabilizálása a cél.
Napi két edzéssel indult az edzőtábor
2017. Január 11.
Kedd délelőtt erőnléti edzés, délután labdás foglalkozás szerepelt a csapat programjában. Szerdán is hasonló a menetrend.



















