Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A téli felkészülési időszakban látjuk vendégül Kondás Elemér csapatát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, csapatunk 2016. január 4-én kezdi el a téli felkészülést, majd január 13-22. között Spanyolországban, Valencia mellett edzőtáborozunk. Hazaérkezésünket követően, január 30-án a DVSC ellen játszunk felkészülési mérkőzést, ráadásul rögtön kettőt is, hiszen a vendégek is bő kerettel érkeznek, és Horváth Ferenc vezetőedző is lehetőséget adhat mindenkinek.
A találkozók további részleteiről, mint például a kezdési időpontok, később egyeznek meg a felek.
Simon és Fiola januárban már ismét teljes értékű munkát végezhet, Fejes gyógyulása is jó ütemben halad
2016. December 30.
Dr. Kovács Tibor csapatorvos tájékoztatta honlapunkat sérültjeink állapotáról.
Vidi 75 - Veled az úton!
2016. December 29.
Emlékezzünk együtt a legfontosabb pillanatokra a klub 75 éves évfordulójára készült dokumentumfilmmel.
Szavazzon Ön is Géresi góljára!
2016. December 29.
Az m4sport.hu oldalán a szurkolók 10 gól közül választhatják ki a legszebbet. Géresi Krisztián Haladás ellen szerzett találata is versenyben van!
Visszapillantó 2016 - OKTÓBER: 7 gól a makói Magyar Kupa-meccsen
2016. December 29.
Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. 2016 októberében remek hangulatú meccsen 6-1-re győztünk az alacsonyabb osztályú ellenfelünk ellen.
Loic Nego: "Kemény munka vár ránk, mert meg akarjuk nyerni a bajnokságot!"
2016. December 29.
Francia védőnk a szezon értékelésén kívül beszélt arról is, mennyire fontos számára, hogy az InStat értékei alapján ő került be ősszel a legtöbbször a forduló álomcsapatába.
Visszapillantó 2016 - SZEPTEMBER: az ősz egyik legizgalmasabb meccsén 4-3-ra vertük az Újpestet
2016. December 28.
Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. 2016 szeptemberében idegenben sikerült nyernünk a lilák ellen.



















