hu en
2015. December 27. 08:00  -  Papp Brigitta   -   Fotó: vidi.hu
Feczesin Róbert: „Ha a mérkőzések nagy részét kapott gól nélkül tudjuk lehozni, az egy jó alap”

Csapatunk támadója a mögötte álló szezon kapcsán azt is elmondta, nehezen jött játékba a csapat.

Hullámzó őszön vagy túl te is és a csapat is. Milyennek láttad az elmúlt félévet?

Az őszi szezon nagyon nehezen indult az egész csapatnak és nekem is. Nehezen jöttünk játékba, nehezen tudtuk megszokni az akkori edzőnknek a taktikáját. A változásoknak köszönhetően, ha nem is kezdtünk szárnyalni, de a hazai mérkőzéseket már behúztuk, jöttek az eredmények, Debrecenben pedig szép, és a csapat lendületére pozitívan ható győzelmet arattunk. Az ősz folyamán nekem negatív fordulópont volt a Szuperkupa-döntőn történt sérülésem, nem csak fizikálisan, de mentálisan is visszavetett. Viszont úgy érzem, ahogy a csapat talpra állt, én is kikecmeregtem belőle. A legfontosabb az, hogy az ősz végére eredményesek lettünk, és a dobogóig jutottunk.

Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzés számodra?

Sok emlékezetes mérkőzés volt, de a debreceni meccset emelném ki. Nem elsősorban magam miatt, hanem mert a csapat hosszú idő után tudott újra idegenben nyerni, és ez óriási lökést jelentett nekünk a folytatáshoz. Önbizalmat adott a csapatnak, hogy idegenben is képesek voltunk győzni, ráadásul mindezt stabil játékkal értük el.

Hogyan telik a téli szünet?

Juhász Roli barátommal, Kovács Istvánnal és a barátnőjével, valamint Sándor Pistivel (Sándor György testvére - a szerk.) elutaztunk meglátogatni Sándor Gyurit Ausztráliában; a karácsonyt itt töltöttük, és szilveszterezni is a kenguruk földjén fogunk. Gyuriéknál még tart a bajnokság, voltunk kint egy meccsükön is, a listavezető ellen értek el értékes döntetlent. Alapvetően pihenéssel töltöm az ünnepeket.

Január első napjaiban elkezdődik a felkészülés a következő félévre. Mit vársz a tavaszi szezontól?

A csapattól azt várom, hogy folytassuk a megkezdett utunkat. Stabil védekezésből kiindulva kell tovább fejlődnünk. Azt gondolom, hogy erre lehet építeni, vagyis ha a mérkőzések nagy részét kapott gól nélkül tudjuk lehozni, az egy jó alap, amiből kiindulva bármikor képesek leszünk rúgni legalább egy, de remélhetőleg inkább két gólt. Természetesen magamtól több gólt várok, ebben a félévben ezzel még adós maradtam. A Magyar Kupában mindenképpen nyernünk kell, a bajnokságban pedig hozni a kötelezőket, és odaérni minimum a második helyre.

CÍMKÉK
Feczesin Róbert
Hírek
Négy Vidi-játékos termelte az őszi góljaink többségét 2016. December 11.

Az NB I-es góllövőlistát hármas holtversenyben, nyolc góllal vezető Feczesin mellett két szerb támadónk, Scsepovics és Lazovics is hét-hét gólig jutott, Géresi pedig öt alkalommal talált az ellenfelek kapujába bajnoki mérkőzésen.

Feczesin Róbert: "Több helyzetet sikerült kialakítanunk, megérdemelten nyertünk" INTERJÚ @ 2016. November 11.

Támadónk azt is elárulta, hogy a győztes gólt begyakorolt figurából szerezte.

InStat: a Vidi uralja a hétvége csapatát STATISZTIKA @ 2016. November 07.

Feczesin, Fiola, Juhász, Kovácsik, Nego és Scsepovics is bekerült a legjobbak közé. Feczesin ráadásul az első játékos a szezonban, aki másodszor is 400-as index fölött teljesített.

Három jelenlegi, egy volt Vidi-játékos az első 8 forduló álomcsapatában - Feczesin a legjobb támadó STATISZTIKA @ 2016. Szeptember 13.

Az InStat értékei alapján csatárunk mellett Nego és Vinícius is tagja a legjobb tizenegynek, de bekerült a nemrég Franciaországba igazolt Lang is.

Hatalmas Vidi-fölény a 8. forduló álomcsapatában RÓLUNK ÍRTÁK @ 2016. Szeptember 12.

Az InStat adatai alapján a legjobb tizenegybe kilenc(!) játékosunk került be.

Feczesin Róbert: "Egy csatár életében nagyon fontos, hogy jöjjenek a gólok" 2016. Szeptember 01.

Feczesin Róbertnek pedig az idei szezonban eddig jönnek is, nem véletlen, hogy 7 fordulót követően - holtversenyben - vezeti az NB I-es góllövőlistát.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek