hu en
2015. December 11. 12:50  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
INTERJÚ
Gyurcsó: "Köszönöm a klubnak és a szurkolóknak az elmúlt éveket"

A Vidit a téli szünetben elhagyó szélsővel beszélgettünk az elmúlt 4 évről, sikerekről, folytatásról.

Az elmúlt 4 évben a Vidi egyik legmeghatározóbb játékosa lettél, sok nagy sikerből vetted ki a részed, nyertél bajnokságot, Ligakupát, van két Magyar Kupa ezüstöd, játszhattál az Európa Ligában és a válogatottba is a klubnál nyújtott teljesítményed alapján kerültél be. Hogy emlékszel vissza erre az időszakra?

Minden egy Magyar Kupa-találkozóval kezdődött. 2011 márciusában a Honvéddal találkoztunk a negyeddöntőben. A 61. percben álltam be Gosztonyi András helyett és a 90. percben gólt is szereztem. Jól ment a játék, ami nagyon nagy lökést adott a későbbiekre. Azon a tavaszon az NB I-ben is bemutatkoztam, az utolsó fordulóban, Újpesten. Így tagja voltam az első bajnokcsapatnak, bár sok közöm még nem volt ehhez a sikerhez. Az őszt Kecskeméten töltöttem kölcsönben, ahol szereztem egy kis rutint, gólokat lőttem, gólpasszokat adtam, így télen már a Vidi első csapatánál kezdtem a felkészülést. Könnyen beilleszkedtem, és tényleg lehet mondani, hogy azóta a csapat egyik fontos láncszeme vagyok. Kevés meccset hagytam ki az elmúlt 3,5 évben, és ahogy említetted, nagy sikereket értünk el. 

Mire vagy a legbüszkébb?

Nem tudok egyet mondani, mondok inkább hármat. A már említett első gól a Vidiben mindenképp ide tartozik, ahogy a tavalyi bajnoki cím is, valamint az Európa Liga. Utóbbiból a Trabzonspor elleni visszavágót emelném ki, amikor főtáblára kerültünk. Telthàz volt Sóstón, az egész ország mögöttünk állt, ráadásul tizenegyesekkel nyertünk, amiből egyet én lőttem be.  

Többször átalakult a keret az elmúlt négy évben, vezetőedzők jöttek-mentek, melyik csapatban volt a legjobb focizni?

A tavalyi együttest tenném az élre, hozzátéve, hogy bár az eredményeink idén nem olyanok, mint amilyet szerettünk volna, a mostani társaság is remek. De tavaly szinte minden összejött, ráadásul aktív résztvevője voltam a bajnoki címnek, 6 gólt szereztem a szezonban és elég sok gólpasszt kiosztottam.

Arról még nem tudunk beszélni, hogy hol folytatod, így azt kérdezem, milyen célokkal vágsz neki a következő éveknek?

Remélem, hogy sikerül egy a magyarnál erősebb bajnokságba igazolnom, és ott megállom a helyem. Talán ez a legjobb pillanat, hogy kipróbáljam magam külföldön, ami azt hiszem, minden magyar futballista álma, így az enyém is. Mindenek előtt azonban a szombati mérkőzésre készülök, hiszen az még előttünk van, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen eredményt érünk el. Győzelemmel és góllal szeretnék búcsúzni a szurkolóktól, Sóstótól és a Viditől. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Puskás Akadémiának, ahol kezdtem a pályafutásomat és természetesen a Videoton FC-nek, ahol a legnagyobb sikereimet elértem. Voltak nehezebb szezonok, amikor nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy elterveztük, de én csak a szépre fogok emlékezni a székesfehérvári évekből.

Mit üzensz a szurkolóknak, akik végigkövették a pályafutásodat piros-kékben?

Legelőször is köszönöm nekik a támogatást, azt, hogy mögöttünk állnak, rengeteget jelent az ő jelenlétük. Remélem, hogy a jövőben is biztatják a csapatot, egyre többen jönnek majd Vidi-meccsre, és sok nagy fehérvári sikerben lesz még részük!

Gyurcsó Ádám távozásával kapcsolatban megkérdeztük Kovács Zoltán sportigazgatót is. 

"Természetesen nagyon sajnálom, hogy elhagyja a klubot Ádám, hiszen a csapat egyik meghatározó tagja, fontos láncszeme volt. Amikor augusztusban kineveztek a Videoton FC sportigazgatójának, az első dolgaim egyike volt, hogy leüljek vele tárgyalni a folytatásról. Ádám végig nagyon korrekt és egyenes volt, elmondta, hogy elsősorban külföldön képzeli el a folytatást, amire a legnagyobb esélye akkor van, ha szabadon igazolható játékosként kerül a piacra. Nagyon kedvező szerződést kínáltunk neki, és elmondtam, ha nem sikerül külföldi csapatot találnia, a Vidi továbbra is számít rá. A héten azonban kiderült, hogy erre nem kerül sor, egy másik bajnokságba igazolhat télen. Sok sikert kívánok a további pályafutásához" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovács Zoltán.

CÍMKÉK
Interjú Gyurcsó Ádám
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek