Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Maria Beatrice november 22-én, 3200 grammal és 55 centiméterrel jött a világra.

Vasárnap szabadnapot kaptak a Vidi játékosai, de ez nem a pihenésről szólt a szombati, Vasas elleni győztes bajnoki mérkőzést még végigjátszó Paulo Viníciusnak, hiszen megszületett második gyermeke.
"Maria Beatrice vasárnap született 3200 grammal és 55 centivel. Nem volt könnyű szülés, majdnem 12 órával azután jött a világra a kislányunk, hogy beértünk a kórházba. Szerencsére mindketten, ő és az anyukája is jól vannak, és ez a legfontosabb. Nagyon boldogok vagyunk, immár négyen" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Vinícius.
Maria Beatrice egyébként szinte napra pontosan 23 hónappal később született, mint bátyja, Vinicius Andrade de Souza, azaz Mini Vini, aki 2013. december 19-én jött a világra.
A kétgyermekes Viníciusnak hétfőn nem kellett edzésre jönnie, kedden azonban már újra a csapattal készült.
Sok boldogságot és egészséget kívánunk Vinícius családjának!
Paulo Vinícius: "Nem vár ránk könnyű mérkőzés Mezőkövesden"
2016. November 17.
Brazil védőnk szerint a Mezőkövesd a védekezésre helyezi majd a fő hangsúlyt szombat délután.
Négyen is a forduló legjobbjai között a Vidiből az InStat szerint
RÓLUNK ÍRTÁK @ 2016. Október 31.
Scsepovics, Lazovics, Szolnoki és Vinícius is bekerültek a 14. forduló álomcsapatába.
InStat: 3+1 Vidi-játékos a szezon első harmadának álomcsapatában
RÓLUNK ÍRTÁK @ 2016. Október 13.
Loic Nego, Paulo Vinícius és Juhász Roland mellett a már a francia első osztályban futballozó, de korábban csapatunkat erősítő Lang Ádám is helyet kapott a legjobbak között.
Vinícius és Géresi a 11. forduló válogatottjában
RÓLUNK ÍRTÁK @ 2016. Szeptember 26.
A Honvéd elleni győztes bajnoki után ketten kerültek be az álomcsapatba a Vidiből.
Paulo Vinícius: "A Honvéd főleg hazai pályán veszélyes"
INTERJÚ @ 2016. Szeptember 23.
Brazil védőnk arról is beszélt, milyen a hangulat a csapat környékén a Ferencváros elleni rangadót követően.
Paulo Vinícius 2020-ig hosszabbított a Vidivel
2016. Szeptember 16.
Brazil védőnk szerződése jövő nyáron járt volna le, most további 3 évvel meghosszabbították.



















