Második csapatunk már biztos, hogy a dobogón tölti a téli szünetet.

Hamisítatlan őszi időben kezdődött vasárnap kora délután a Vidi II - Diósdi TC NB III-as bajnoki. A kezdő sípszó előtt egyperces néma csendben emlékeztek meg Fülöp Mártonról, Várhidi Pálról, valamint a hétvégi, párizsi merénylet áldozatairól.
A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, az első tíz percben Gyánónak kétszer kellett védenie. A 16. percben mégis mi szereztünk vezetést, Kiprich a saját térfeléről ívelt a vendégek 16-osa elé, ahol Géresi szépen levette a labdát, majd elfektette a kapust, és higgadtan az üres kapuba lőtt (1-0). Nyolc perccel később ismét Kiprich adott remek, tért ölelő labdát, ezúttal a jobb szélen felfutó Pauditsnak, aki két szép csel után középre adott, Büki pedig hét méterről, kapásból szép gólt lőtt (2-0).
A második félidőt a diósdiak kezdték aktívabban, a mieink hosszú percekig nem is nagyon tudtak átmenni az ellenfél térfelére. Az 53. percben gólt szerzett a Diósd, ezt azonban les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A 62. percben egy hazaadásba kézzel ért bele a vendégek kapusa, ezért közvetett szabadrúgást végezhettünk el 15 méterről. A legurított labdát Bognár tekerte kapura, a labda még megpattant egy védőn, de a játékszer valószínűleg mindenképp a kapuban kötött volna ki (3-0). A 83. percben Géresi rúgta el sípszó után a labdát, amiért megkapta második sárgáját, így csapatunk legeredményesebb játékosa, aki tíz góljával második helyen áll az NB III-as góllövőlistán, nem léphet pályára jövő héten az őszi szezonzáró találkozón, az Andráshida otthonában.
Győzelmének köszönhetően immár biztos, hogy Disztl László csapata a dobogón fog telelni. Egy fordulóval az őszi szezon vége előtt 33 ponttal - három ponttal lemaradva az FTC II mögött - a második helyen áll a Vidi II, míg a harmadik helyezett Dorognak 30 pontja van, a negyedik ETO-nak pedig 29.
DISZTL LÁSZLÓ: "Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, ekkor nekünk volt több helyzetünk, ebből kettőt gólra is váltottunk. A második félidőben a Diósd sokat mozgósított a szépítésért, de mégis mi szereztünk újabb gólt. Játékunk ezúttal elmaradt az eddigi teljesítményünktől, de fontos három pontot szereztünk."