hu en
2015. Október 18. 17:19  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
VIDEOTON FC II - MOSONMAGYARÓVÁR 1-2 (0-0)
Öt győztes meccs után kikapott a Vidi II

Disztl László csapatának ez volt a második veresége a szezonban.

NB III Nyugati-csoport, 2015-2016, Őszi szezon, 12. fordulóMeccs center 
1-2
(0-0)
Ács 65
Videoton FC II:
Kovácsik -- Heffler Tibor, Dobsa, Bognár (Schiller 66), Király, Fejes, Paudits, Ács, Sejben, Géresi, Büki
Mundi 49, Jasarevic 69
Mosonmagyaróvári TE 1904:
Boros -- Régely, Szénási, Domanyik, Schmatovich (Horváth 89), Nagy, Galambos, Bezdi, Jasarevic (Tokody 81), Laki (Sárközi 90), Mundi
2015.10.18. SzékesfehérvárSóstói StadionJátékvezetők: Sipos KatalinÉles AndrásLegeza László

Tíz fordulót követően 9 győzelemmel és 1 vereséggel az NB III Nyugati csoportjának éléről várhattuk a vasárnap délutáni Mosonmagyaróvár elleni találkozót. Egyetlen eddigi vereségünket az 5. fordulóban szenvedtük el az MTK II ellen. Két alapemberére nem számíthatott ezúttal Disztl László. Baksa Dénest az ETO ellen kiállították, egymeccses eltiltását pedig most töltötte le, míg Kiprich Dávid öt sárga lapja miatt nem játszhatott. Heffler Tibor és Fejes András azonban pályára lépett csapatunkban.

Jó iramban kezdődött az összecsapás, ellenfelünk nagyon szervezetten védekezett, lezárták a 16-osuk előtti területet, és bár sokat birtokoltuk a labdát, igazán nagy gólhelyzetet nem sikerült kialakítanunk. A 13. percben Géresi átlövéssel próbálkozott, kísérlete nem sokkal kerülte el a hazai kaput. A játékrész derekán két vendég helyzetet is feljegyezhettünk, azonban Kovácsik mindkét alkalommal szépen védett.

A második félidő elején aztán megszerezte a vezetést a Mosonmagyaróvár, egy bal szélről érkező beadást Mundi közelről lőtt a kapunkba. (0-1).

A gól után is a vendégek maradtak támadásban, Kovácsiknak több alkalommal is bravúrral kellett hárítania. A 65. percben egyenlítettünk: Géresi cselezgetett a bal szélen, majd Ácsnak passzolt, aki 21 méterről kapura lőtt, a labda pedig Boros mellett a kapuban kötött ki. (1-1).

Úgy tűnt, az egyenlítő találat felrázta csapatunkat, azonban gyorsan jött az újabb vendég gól. Géresi veszítette el a labdát az ellenfél térfelén, amit Nagy Ádám azonnal előre ívelt, Jasarevic Mahir pedig szépen emelte át a játékszert a kissé bizonytalanul kifutó Kovácsik feje fölött 19 méterről. (1-2). Az utolsó 20 percben tovább növelhette volna előnyét a Mosonmagyaróvár, de Kovácsik több alkalommal is nagyot védett. A 93. percben viszont nagyon közel jártunk az egyenlítéshez, Büki ívelt kapu elé, a labda mindenki feje fölött elszállt, ez pedig majdnem becsapta a mosonmagyaróvári kapust.

Csapatunk jövő héten vasárnap az FTC II otthonába látogat.

DISZTL LÁSZLÓ: "Egy jó iramú mérkőzés volt egy védekezésre berendezkedett Mosonmagyaróvár ellen. Az első félidőben több lehetőséget sikerült kialakítanunk, míg a második játékrészben az egyenlítés után úgy tűnt, sikerül fordítanunk, de az ellenfél ismét gyorsan vezetést szerzett, a hátralévő időben pedig már nem tudtunk válaszolni."

CÍMKÉK
2015-2016 NB III Nyugati-csoport Videoton FC II - Mosonmagyaróvári TE 1904
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek