
Második csapatunk ezúttal is gólzáporos győzelmet szerzett, és az FTC II botlásának köszönhetően már vezeti az NB III Nyugati csoportját! Október 10-én, szombaton az ETO-t fogadjuk az ősz legnagyobb NB III-as rangadóján.
Vasárnap délután, szép késő nyári időben a Sárvár otthonában lépett pályára Disztl László együttese. A találkozó előtt a mieink a harmadik, a vendéglátók pedig a 14. helyen álltak a tabellán.
Az első húsz percben komolyabb helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. Mi domináltunk, de a hazai kapusnak nem akadt dolga. A 26. percben aztán sikerült megszereznünk a vezetést, Géresi szép csellel csapta be védőjét a bal szélen, majd középre adott, ahol Paudits érkezett, és néhány méterről szépen fejelt a kapuba (0-1). A 39. percben Ács passzolt Bükinak, ő egyből próbálta kiugratni Sejbent, egy védő azonban becsúszva még menteni tudott, de a játékszer éppen Pauditshoz került, aki 16 méterről, kapásból kilőtte a hosszú alsó sarkot (0-2).
A második félidő elején Sejben is betalált (0-3), ezt követően pedig már csak a hazai kapus bravúrjainak volt köszönhető, hogy sokáig nem született újabb gól. A hazaiak csak ritkán tudtak átjönni a térfelünkre, mi viszont a legnagyobb ziccereket is elhibáztuk a mérkőzés ezen szakaszában. A 84. és a 85. percben aztán Géresi 28 másodperc alatt szerzett két gólt, ezzel kiütésessé téve második együttesünk győzelmét. A fiatal támadó második gólja remek találat volt, védőjét és a kapust is szép cselekkel fektette el, majd az üres kapuba lőtt.
Újabb győzelmének, és az FTC II botlásának köszönhetően - a zöld-fehérek a III. Kerület otthonában játszottak döntetlent - a Vidi II a tabella élére ugrott, így listavezetőként várjuk az ETO elleni rangadót, melyet a tervek szerint a Sóstói Stadion centerpályáján rendeznek meg október 10-én, szombaton 15-kor.
DISZTL LÁSZLÓ: "Egy keményen, helyenként durván játszó ellenfél ellen nehezen lendültünk játékba. Sok helyzetet dolgoztunk ki, sok lehetőségünk volt, ötöt értékesítettünk közülük, de győzelmünk akár még ennél is nagyobb arányú lehetett volna, ha a befejezéseknél jobban összpontosítunk."