Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Bernard Casoni: Nehéz összefoglalni ezt a találkozót. Új felállással próbálkoztunk, és a kezdőcsapaton is több helyen változtattam, ám gyorsan hátrányba kerültünk. Megérdemelten egyenlítettünk, de a Ferencváros jelenleg sajnos jobb csapat, mint mi vagyunk. Ez a vereség a szurkolóknak is nagyon rosszul esett, ezt tudjuk. A játékosok mindent beleadtak, de ma ez kevés volt. Figyelembe kell vennünk, hogy hány idegenlégiós van a kezdőben, ki hány percet játszik, hiszen sűrű a programunk, ezért néha hiányzik a tiszta fej egyes döntéseknél a játékosoknál, ráadásul több sérülés is hátráltatja a csapatot. Összefoglalva, nehéz helyzetben vagyunk, de nem adjuk fel.
.jpg)
Thomas Doll: Boldogok vagyunk, hogy a júliusi Szuperkupa-döntő után is sikerült nyerni a Vidi ellen. Megérdemeltük ezt a győzelmet, mert az elejétől bátran játszottunk, támadólag léptünk fel. Tudjuk, hogy a Vidi BL-meccset játszott szerdán, hosszú utazáson van túl, biztos hogy ez is kihatott a játékukra. A második félidőben volt egy pár perc, amikor kikerült a kezünkből az irányítás, egyenlített is az ellenfél, de tudtam, hogy ha visszatalálunk a saját ritmusunkra, akkor nem lehet gond. Sikerült is váltani és még kétszer betaláltunk. Nagyon jól kezdtük a szezont, ezen az úton akarunk továbbmenni. Keményen dolgoztunk eddig is és ezután is ezt fogjuk tenni, hogy elérjük a célunkat.
Sejben Viktor: "Fehérvári gyerekként nagyon sokat jelent nekem a Vidi, büszke vagyok arra, hogy itt lettem NB I-es játékos"
INTERJÚ @ 2015. Augusztus 11.
19 éves saját nevelésű labdarúgónk szombaton az FTC ellen debütált az élvonalban.
Kezdőrúgással lepte meg fiatal szurkolóját a Vidi
2015. Augusztus 09.
Kovács Benedek egyik kedvenc labdarúgójának, Juhász Rolandnak a segítségével küzd nagy álmáért.
A Videoton FC közleménye a beléptetésnél felmerült problémákkal kapcsolatban
2015. Augusztus 08.
Az FTC és a Videoton FC szervezett szurkolói csoportjának a hazai szektorba tervezett demonstrációja miatt az átlagosnál hosszabb időt vett időbe a stadionba történő bejutás, amiért klubunk elnézést kér szurkolóinktól.
Két góllal nyert a listavezető FTC Székesfehérváron
VIDEOTON FC - FTC 1-3 (0-1) @ 2015. Augusztus 08.
Csapatunk közel egy órát emberhátrányban játszott, és bár az egyenlítés még sikerült a második félidő elején, végül magabiztosan nyert az FTC.
A meccs ideje alatt 26-28 Celsius-fok lesz a hőmérséklet
IDŐJÁRÁS @ 2015. Augusztus 08.
Eső nem várható szombaton, Székesfehérváron.
Szolnoki Roland: "Egységesnek, összeszedettnek és koncentráltnak kell lennünk”
INTERJÚ @ 2015. Augusztus 08.
Védőnk kihangsúlyozta, itthon kell tartanunk a három pontot.



















