Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A bajnokcsapat és a szakmai stáb tagjai a MOL tribün alatti fedett részen várták a Vidi-szimpatizánsokat a KTE elleni bajnoki után.

A Kecskemét elleni győztes bajnoki meccs lezárásaként dedikálással egybekötött közönségtalálkozón vehettek részt a szurkolók, hogy az egész éves támogatásukat a csapat így köszönje meg a pályán kívül is. A mérkőzés lefújását követően több százan gyűltek össze a MOL tribün előtt. A várakozás perceit Stopli és egy mini Vidikvíz-játék tette könnyebbé, a helyesen válaszolók vidis ajándéktárgyakat nyerhettek.
Végül a „Bajnokcsapat” rigmus nem maradt hatástalan, és megérkeztek az este főszereplői is. A játékosok több mint két órán keresztül várták a szurkolókat, akik lelkesen készítették a fotókat és dedikáltatták kedvenceikkel a csapatképeket, mezeket.

A Videoton FC és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös akciója sikerrel zárult.

A csakfoci.hu újra megválasztotta a hétvége legjobbjait, ezúttal a Vidi francia védője is helyet kapott az "álomcsapatban".

A Kecskemét elleni bajnokit eldöntő horvát középpályás értékelte a szezon utolsó hazai meccsét.

Trebotic 28. percben szerzett góljával győztünk a Kecskemét ellen. Mindkét oldalon kimaradt egy-egy büntető.

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

A hőmérséklet 19-21 Celsius-fok körül alakul vasárnap délután Székesfehérváron.