Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Joan Carrillo: Az egész szezonban jó eredményeket értünk el, sok győzelmet szereztünk, nem engedhettük meg, hogy ez a kép megváltozzon a végén, és persze fontos volt az is, hogy a szurkolóinktól győzelemmel búcsúzzunk az év utolsó hazai meccsén. A szerdai kupadöntőnek annyiban volt kihatása a mai meccsre, hogy a játékosoknak túl kellett tenniük magukat azon az eredményen. Ami persze nem volt egyszerű, hiszen szerdán az első félidőben kifejezetten jól játszottunk és a második elején szintén. A mai találkozó első félidejében rengeteg lehetőséget alakítottunk ki, már ott is látszott, hogy jól játszik a csapat. A másodikban egy kicsit nehezebb dolgunk volt, a Kecskemét remekül megszervezte a védelmét, nehéz volt mögéjük kerülni. Calatayud a meccs ellején büntetőt védett, ami abból a szempontból nem is volt meglepő, hogy véleményem szerint a liga legjobb kapusáról van szó. Az összecsapást Trebotic gólja döntötte el, így mondhatjuk, hogy a mai az ő napja volt. Eddig is megvoltak a lehetőségei, volt, hogy nem mentek be, de tudtuk, hogy előbb-utóbb sikerül neki. Ma azok a játékosok is lehetőséget kaptak, akik a szezon során kevesebbet játszottak. Mindenki a maximumot nyújtotta, elégedett vagyok a játékosok teljesítményével.
Bekő Balázs: Ahhoz képest, hogy egyik csapat számára sem volt már nagy tétje a találkozónak, egész jó meccset játszottunk. Megpróbáltunk felnőni a feladathoz, vagyis, hogy a Vidit nagyobb erőbedobásra kényszerítsük, és ez sikerült. A két keret között óriási a különbség, ezt a meccs előtt is tudtuk. Gratulálok a játékosaimnak a mai teljesítményükhöz, a Vidinek pedig a bajnoki címhez! Mindkét szurkolótábornak szeretném megköszönni a mai támogatásukat, remek hangulatot teremtettek a Sóstói Stadionban. Az külön jól esett, hogy a lefújás után a hazai szurkolók is megtapsolták csapatomat.

A Videoton FC és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös akciója sikerrel zárult.

A csakfoci.hu újra megválasztotta a hétvége legjobbjait, ezúttal a Vidi francia védője is helyet kapott az "álomcsapatban".

A bajnokcsapat és a szakmai stáb tagjai a MOL tribün alatti fedett részen várták a Vidi-szimpatizánsokat a KTE elleni bajnoki után.

A Kecskemét elleni bajnokit eldöntő horvát középpályás értékelte a szezon utolsó hazai meccsét.

Trebotic 28. percben szerzett góljával győztünk a Kecskemét ellen. Mindkét oldalon kimaradt egy-egy büntető.

A hőmérséklet 19-21 Celsius-fok körül alakul vasárnap délután Székesfehérváron.