Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A mérkőzés után Kovács Ferenc vezetőedző értékelte a látottakat.

Kovács Ferenc: „Az első mérkőzés előtt a szokásosnál is többet gondolkodtam, mit kellene játszanunk. A Real Madridot nem tudtam a szokott módon föltérképezni, a videofelvételek pedig nem nyújtanak biztos támpontot. Tanácstalan voltam, ráadásul Májer, Csongrádi és Szabó nélkül nem sok jót várhattam a támadójátékunktól. Megfordult a fejemben, hogy talán a legokosabb lenne, ha 0-0-ra játszanánk, hátha közben sikerül megint egy gólt találnunk. Végül elvetetettem ezt a lehetőséget. A döntőben, hazai pályán illik nyerésre játszani.”

Klubunk tiszteletbeli elnöke, Kovács Ferenc ma 82 éves.

Augusztus 20. alkalmából több jeles sportember állami kitüntetésben részesült, köztük klubunk tiszteletbeli elnöke, Kovács Feri bácsi, valamint a Vidi egykori csapatorvosa, dr. Horváth Lajos is.

1985. május 8. Tizenhat év után ismét európai kupadöntő Magyarországon, méghozzá Székesfehérváron. Sőt, a Videoton főszereplésével.

A spanyol sztárcsapat 3-0-ra győzött az UEFA Kupa-döntő első meccsén.

A Real megtalálta a tartalékos Videoton sebezhető pontjait, de így sem kell szégyenkeznünk!

Két felvonásos, nagy ünnepre készült a Videoton az UEFA Kupa döntőjében.