Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az első félidőben kimaradtak a helyzeteink, majd a második játékrészben a hazaiak is elpuskáztak több nagy lehetőséget. Végül a csereként pályára lépő Paudits döntötte el a 3 pont sorsát.

0-2(0-0)
Videoton FC IIMaglódi TC:
Szacskó -- Joó, Szirtes, Molnár, Németh, Budafai, Oroszi, Bornemissza (Csendom 68), Lukács (Pokorádi 60), Dencz, AranyosPaudits 85, Havasi 88
Videoton FC II:
Gábor -- Baksa, Kiprich, Kocsis Gergő, Király, Ács, Schiller (Barcsay 55), Sejben (Paudits 78), Vallejos (Cseszneki 69), Géresi, Havasi
A legutóbbi két bajnokiját a hajrában kapott gólokkal egyaránt 2-1-re elvesztő második csapatunk ezúttal a tabella utolsó helyezettjéhez látogatott. A maglódiak ebben az idényben csupán egy hazai bajnokijukat tudták megnyerni - igaz, akkor épp a feljutásért küzdő, jelenleg második helyen álló Kozármisleny együttesét sikerült legyőzniük 3-2-re.
35 percet kellett várni az első komolyabb helyzetre, ekkor Kiprich beadását fejelte négy méterről Havasi kapura, a hazai hálóőr azonban nagy bravúrral védett. Három perccel később Dominique Vallejos tekert 20 méterről alig kapu fölé, majd nem sokkal később ismét Havasi fejesét kellett bravúrral hárítania a maglódi kapusnak.
Szünet után is mi szerezhettünk volna gólt, az 51. percben azonban Géresi ígéretes helyzetből leadott lövését lábbal védte Szacskó. Egy órát kellett várni az első hazai helyzetre, ekkor viszont nagyon közel járt a Maglód a gólszerzéshez, Molnár százszázalékos helyzetben lőtt kapu fölé 8 méterről. A folytatásban feljavultak a hazaiak és több lehetőséget is kidolgoztak. A 81. percben Baksa Dénesnek a gólvonalról kellett kivágnia a labdát, miután az már túljutott kapusunkon, majd egy perccel később egy szélről érkező beadás suhant el a kapunk előtt nagyon veszélyesen. Öt perccel a mérkőzés vége előtt Kocsis adott szép labdát a néhány perccel korábban csereként pályára lépő Paudits Patriknak - aki nemrég tért vissza hosszú sérülését követően - csatárunk pedig higgadtan tekert a bal alsóba 9 méterről (0-1). Három perccel később a nagy kedvvel játszó Paudits iramodott meg a bal szélen, majd önzetlenül középre tette a labdát, amit közelről a kapuba vágott Havasi (0-2). Támadónknak ez volt a 13-ik találata, és továbbra is versenyben van az NB III-as gólkirályi címért.
Jövő héten vasárnap ismét nehéz mérkőzés vár csapatunkra, a jó erőkből álló REAC látogat a Sóstói Stadionba.
Bíró Imre:"Gratulálok fiatal csapatomnak! Amikor nem ment a játék, akkor is át tudták lépni saját árnyékukat, és ez vezetett a győzelemhez. Külön gratulálok a hosszú sérüléséből felépülő, és ismét pályára lépő Paudits Patriknak!" |
16.30-kor kezdődik szombaton az Újpest - Vidi
OTP BANK LIGA @ 2016. Április 25.
Információink szerint a találkozót az M4 Sport közvetíti.
Vidi - Fradi összecsapás a Lego-kiállításon
2016. Április 25.
A székesfehérvári tárlat egyik látványeleme a Sóstói Stadion. Az építő Törzsök Gáborral beszélgettünk.
Nemzetközi mezőnyben, idősebbek között is jól szerepeltek az U12-esek
UTÁNPÓTLÁS @ 2016. Április 25.
A Vidi 12 éves korosztálya vereség nélkül a 9. helyen zárta a Cordial Cup selejtezőjét, U16-osaink pedig folytatták győzelmi sorozatukat.
Újpesten nyerhetünk ezüstöt a hétvégén
HETI BEHARANGOZÓ @ 2016. Április 25.
Amennyiben legyőzzük a lila-fehéreket, biztosan a második helyen végzünk. A Vidi II vasárnap Mosonmagyaróváron lép pályára.
Értékes pontszerzés az ETO otthonában
ETO FC GYŐR - VIDEOTON FC II 0-0 @ 2016. Április 24.
A hazai csapat fölényben futballozott, azonban Zelizi Patrik hatalmas bravúrokkal őrizte meg második csapatunk kapuját a góltól, a végén pedig akár a 3 pontot is megszerezhettük volna.
És egyébként, hogy élsz? - Villámkérdések Tischler Patriknak
2016. Április 24.
Helga ezúttal az MTK ellen hatalmas gólt szerző támadóval beszélgetett. Szóba kerül többek között kedvenc együttese, jó és rossz tulajdonságai, gyermekkora, kabalája és megtudhatják, mennyire romantikus alkat Tisi!


















