Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Hiemer-házban rendezték meg a tavalyi, XV. VBKE foci-torna ünnepélyes köszönetnyilvánítását.

Az eseményen részt vett, és rövid beszédet is tartott dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. Kiemelte, hogy egy ezer éves város történelemkönyvébe bekerülni nagyon nehéz, azonban a VBKE által immár 15 éve megrendezésre kerülő év végi torna városunk meghatározó sporteseményévé nőtte ki magát. Székesfehérvár polgármestere azt is elmondta, hogy a 2017 tavaszára elkészülő új Sóstói Stadion meghatározó közösségi tere lesz a városnak, és további futballpályákkal gazdagodik majd Székesfehérvár, amely a megnövekedett igényeket ki fogja szolgálni. A polgármester biztosította a torna főszervezőit, hogy ahogy eddig is, úgy a jövőben is minden segítséget megkapnak a várostól.
Ezt követően Juhász László, a torna főszervezője számolt be a tavalyi torna eseményeiről. Legnagyobb sikernek azt tartotta, hogy méltóképp sikerült megemlékezni a Vidi 30 évvel ezelőtti UEFA-sikeréről, illetve ismét vendégül láthattak külhoni csapatokat a tornán.
Az esemény végéhez közeledve emlékplakettet kaptak azok, akik segítettek a torna színvonalas megrendezésében. Klubunk, valamint honlapunk is elismerésben részesült, mivel a vidi.hu kiemelten tudósított a torna eseményeiről, de szintén emlékplakettet kapott dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint a Vidi örökös gólkirálya, Szabó József is. A Videoton FC-t az eseményen Burcsa Győző klubigazgató képviselte, aki tavaly decemberben az UEFA-Kupa-emlékmeccsen játékosként is pályára lépett.
Végső búcsút vettek Verebes Józseftől
GYÁSZ @ 2016. Március 24.
A 74 évesen elhunyt legendás edző temetésén klubunkat egykori fehérvári játékosai, munkatársai képviselték.
Lang Ádám: "Remek játékosok, igazi világsztárok alkotják a horvát csapat keretét"
VÁLOGATOTT @ 2016. Március 24.
Válogatott védőnk arról is beszélt, mit vár a szombat esti találkozótól, mennyire fontos az eredmény, és, hogy hogyan fogadta Bernd Storck szerződéshosszabbítását.
Fehérváron jártak a Dinamo Bukarest szakemberei
2016. Március 24.
A Vidi és a sokszoros bajnok román klub közötti hosszú távú kapcsolat kialakítása a cél.
Hivatalosak a 28-32. forduló kezdési időpontjai
OTP BANK LIGA @ 2016. Március 22.
Játszunk bajnokit szombati, keddi és szerdai napon is, három meccsünk 18.00-kor kezdődik, egy 18.30-kor, egy pedig 20.00-kor.
Focizz a Vidiben - klubunk 2002 után született lányok számára tart toborzót
TOBORZÓ @ 2016. Március 22.
Már jelentkezhetnek a Vidi U15-ös csapatába azok a lányok, akik érdeklődnek a labdarúgás iránt.
Juhász a 26. forduló legjobbjai között
RÓLUNK ÍRTÁK @ 2016. Március 22.
A válogatottal készülő csapatkapitány képviseli a Vidit a hétvége álomcsapatában.



















