Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/17287_SIU72vZ6LE.jpg)
Joan Carrillo: Győrben minden csapatnak jó eredmény a döntetlen, nekünk is. Természetesen győzni szerettünk volna, de nem lehetünk így sem elégedetlenek. Két ellentétes focit játszó csapat küzdött ma, az ETO nagyon jó a felívelésekben és a lepattanó labdákból, nekünk mások az erényeink. A meccs fordulópontja a tizenegyes volt az első félidő végén. A kispadról úgy tűnt, az eset előtt Pátkai szabálytalankodott Simon Ádámmal, amit nem fújt le a játékvezető. A büntetőtől pedig nagy lendületet kaptak a hazaiak. Nem könnyítette meg a helyzetünket az sem, hogy a meccs utolsó 30 percében már csak egy ember volt a pályán a megszokott védelmünkből. Összességében azt játszottuk, amit elterveztünk, úgyhogy elégedett vagyok a játékosokkal.
Vasile Miriuta: Reális eredmény született. Az első félidőben a Vidi, a másodikban mi voltunk jobbak. Korán cseréltem, úgy ítéltem meg, szükség van rá és jót is tett a csapatnak. Tudtuk, hogy jó együttes a Vidi, labdatartásra épül a játékuk, megpróbáltuk leblokkolni őket, de nem mindig sikerült, mindkét gólnál nagyot hibáztunk. Szünetben azt mondtam, végig nyomás alatt kell tartanunk a Vidit, és akkor egyszer hibázhatnak. Azt is tudom, ha kaptunk volna egy harmadik gólt, akkor vége lett volna a meccsnek. Dolgozunk tovább, és meggyőződésem, hogy még jobbak leszünk.
![](_files/news/small/17295_dlcpfuUbin.jpg)
Támadónk beszélt az ETO elleni derbiről, újabb bajnoki góljáról, Lipták kemény belépőjéről és a csapat előtt álló feladatokról is.
![](_files/news/small/17288_DQmLqWeRJO.jpg)
Nikolics és Juhász góljaival kétgólos előnybe kerültünk a 40. percre, de Koltai büntetőből szépített, Priskin pedig az utolsó pillanatban ki tudott egyenlíteni.
![](_files/news/small/17283_Oac50nyCuN.jpg)
Az ETO vezetőedzője szerint csak akkor sikerülhet jól számukra a meccs, ha minden játékosa 100%-ot nyújt.
![](_files/news/small/17282_ueOXU8Ls01.jpg)
Vezetőedzőnktől azt kérdeztük, milyen mérkőzésre számít délután az ETO Parkban.
![](_files/news/small/17278_KyTYEbIQLD.jpg)
A vasárnapi lesz a két csapat 95. NB I-es bajnokija. Győrben eddig csupán hét alkalommal sikerült nyernünk - utoljára 2009-ben.
![](_files/news/small/17269_L8QvdJPe6C.jpg)
Vasile Miriuta csapatától sokan távoztak télen, de jó néhány új arc érkezett. Kilenc felkészülési meccsükből négyet nyertek a zöldek.